2025 októberében tér vissza a SKI+, de leírjuk, mi történt az előző szezonban

Fotó: Unsplash
Persze csak nagy vonalakban.
Elmúlt egy újabb szezon, melynek kezdetén megjelent magazinunk második lapszáma (már online is olvasható: 180 oldal, 370 ezer karakternyi szöveggel, tehát hosszabb, mint egy átlagos Agatha Christie krimi), ezt követően pedig beindult az online gyártás ideje.
Átlagosan heti 13 cikk ment ki, havonta 250 ezer olvasónk volt. Jelentek meg utazási riportok,
- Chopok-Jasnáról például kétszer, egyrészt a szezonnyitóról, mikor havazás fogadott minket, és március első hétvégéjéről, amikor szintén,
- vagy éppen a Magas-Tátrából, ahol egy amatőr síversenyen jártunk.
- Volt még Schladming és szarvas,
- Les2Alpes és Snowattack, vagy éppen
- a Gastein-völgyről szóló írás.
Jártunk Saalbachban és Heiligenbluton is, de ezekről a következő, 300 oldalhoz közelítő lapszámban írunk majd.
Az utazási riportok mellett készültek interjúk, például a Magyar Sí Szövetség 2024 szeptemberében megválasztott elnökével, Csák Leventével, illetve Barta Csabával, a TF alpesi szakedzői képzésének vezetőjével, vagy éppen Dalos Péterrel, a Síoktatók Magyarországi Szövetségének korábbi szakmai alelnökével és Vámos Nórával, aki heteket töltött egyedül egy hómezőn Norvégiában.
Sorozatában kerültek fel az oldalra a SKI+ 2024/25-ös lapszámának címlapinterjúi, melyek éppen egymás mellett állomásoznak a főoldalon. A következő anyagokról van szó:
- “Tudod, a tévében már láttuk a pályát, bátor vagy, menni fog” – interjú Kovács-Kilvády Mónival, aki kombinációban 21. volt az 1998-as téli olimpiában Naganóban
- “Ráírtam filccel a rajtszámomra, hogy „»köszi, fater!«” – vesetranszplantációtól az aranyéremig, azaz Szervánszky Zsolt snowboardos története
- “Éreztem, hogy ha itt kicsúszok, annak nem lesz jó vége” – interjú Tatár Attilával, a Bagossy Brothers gitárosával