Az 1990-es években, iskolai sítúrákon ismerkedtem meg először Jasnával. A Chopok északi lejtői hamar elvarázsoltak, pedig a maihoz képest más körülmények voltak: hosszú sorban állás a régi felvonóknál, néhol jeges vagy éppen buckás pályák, és az az igazi retró hangulat – természetesen Deli csokival és lengyel szamócabefőttel, ami minden (cseh)szlovákiai síúthoz szervesen hozzátartozott.

Ezen a február végi hétvégén évtizedes kihagyással, tele kíváncsisággal tértem vissza: mennyit változott Jasná azóta? Vajon még mindig felismerem azokat a helyeket, ahol annak idején csúsztam? És főként: tényleg felzárkózott-e a nagy síközpontokhoz, ahogyan sokan állítják?

Az első benyomások alapján elmondhatom, hogy az 51 kilométer csúszási lehetőséget kínáló sícentrum nemcsak utolérte a kor követelményeit, hanem egyenesen Közép-Európa egyik legjobb síterepe lett, ahol a pályák felén 400 hóágyú garantálja a havat.

Nem biztos, hogy erre számítottunk

A Chopok csúcsa szerencsére egyáltalán nincs messze Magyarországtól. Kényelmes, reggel nyolcas indulással céloztuk meg az ebédet a szállodában, és negyed egyre már meg is érkeztünk. Ekkor még az esőcseppek kopogtak a kabátunkon, ami kissé kiábrándítóan hatott, de bennünk már ott volt az izgatott várakozás, amit jó értelemben támogatott a két helyi klasszikusból, káposztalevesből és juhtúrós sztrapacskából álló ebéd.

A természet pedig mintha velünk ünnepelt volna. A délutáni síelést az esőre való tekintettel másnapra halasztottuk, és inkább sétával derítettük fel Jasnát. Először az A6 nagyfelvonó alsó állomása, mondhatni „központ” felé vettük az irányt. Fejben feljegyeztük, hol is van a helyi buliegység, a Happy End névre hallgató klub, aztán megpróbáltuk felderíteni a térképen a szállodák mögé felrajzolt sífutópályát. Sajnos ez (akkor még!) nem volt használható, mégsem mentünk hiába: helyes őzikék nézelődtek félig a fenyő takarásában, és sikerült őket egészen közelről, természetesen lélegzet-visszafojtva megcsodálnunk. Mi lehet még ennél is jobb?

Miközben sétáltunk a friss hegyi levegőn, az eső lassan havas esőbe fordult, jelezve, hogy talán ezúttal tényleg megérdemlik majd a meteorológusok a tapsot.

Aztán elérkezett a pillanat! Visszatérésünk után épp bevetettük magunkat a Grand Hotel Jasná pompás kültéri szaunájába, amikor az első hópelyhek táncolva hullani kezdtek. Az érzés leírhatatlan volt – mintha az ég is megáldotta volna ezt az utazást.

Van ennél tökéletesebb kezdete a síelésnek?

És másnap reggelre… a táj teljesen átalakult! Tíz centi friss, ropogós hó borított mindent, a fenyők ágai fehéren csillogtak. Soha jobb alkalom – az én esetemben – több év kihagyással síbakancsot húzni. Ráadásul Jasnán december óta először esett hó, szóval nem semmi időzítéssel érkeztünk.

Kell ennél pazarabb látvány az első síeléssel töltött nap reggelén?

Első teljes napunk reggelén a napsütésben szikrázó, friss havas pályáknak indultunk neki, és nem csalódtunk. A dinamikus síbérletünk, a GoPass mellé Fast Pass jogosultságunk is volt, azaz a nagy felvonóknál beelőzhettünk, ha idegesítően hosszúra nyúlt volna a sor, de erre egész hétvégén csak elvétve volt szükség. Ezen a pénteki napon pont annyian voltak, hogy meglegyen a síelés élménye, de azért az Otupné kabinos alatti kék pályán bőven lehetett kezdőket is oktatni. Ha a pro olvasók között most bárki felszisszen, gyorsan szólok, hogy a narancssárga kabinok alatt kanyargó 10-es pálya nem lebecsülendő, mert ide pakoltak néhány szuper extrát: a fun parkot (két részletben), tele ugratókkal, shaper-ekkel és jib platformokkal, míg a pálya másik oldalán egy időmérős szlalompályát is.

A Fehér Vándorút

Jó volt visszatalálni a sílécekre a szállodánktól mindössze 50 méterre lévő kabinos alatti pályákon, de ideje volt komolyan venni a sízést. A Biela Pút (ejtsd: bjela púty, „Fehér Vándorút”) állomás is csupán 100 méter séta (ha ügyesen a felső ágat választjuk a 10-es pálya alsó részén, természetesen át is lehet csúszni ide), és ez visz az igazán izgalmas pályarészekre. A 24 főt szállító gondolával először Priehyba állomásra érkeztünk, ahol – mint a hétvégén meggyőződhettünk róla – folyamatosan zajlik a zenés eszméletvesztés egy felturbózott, panorámás bárban, a csúcsidőszakokban DJ pulttal kiegészítve. Persze miért is torpannánk meg a csúcs előtt; irány a közvetlenül a Chopok csúcs mellett fekvő felső állomás egy 12-ülésessel. Felfelé haladva már kezdenek fogyni a hangulatfokozó fenyők, és teljes szélességében feltárul a piros 1-es pálya a gondolánk alatt, jobbról-balról freeride zónákkal ölelve. Mi lehet még ennél is jobb?

Jasnán a buli korán kezdődik

Volt egy nem elhanyagolható apropója is annak, hogy az órát nézve már délre feljöttünk a csúcsra. Jelenésünk volt a hipermodern Rotunda étteremben, SkyPiknik jeligére. Izgatottan vártuk a gondolás égi falatozás lehetőségét, bár némiképp rontott a helyzeten, hogy egy komolyabb felhő épp rátelepedett a környékre. Ezt a tényt viszont jótékonyan ellensúlyozta a program indításaként kapott welcome drink, majd a vasalt inges felszolgálók is megérkeztek egy fullos zsúrkocsival. A többi vendég álmélkodása közepette betereltek minket a liftbe, ami levitt a földszintre, a Chopok délt kiszolgáló nagygondola felső állomására. Megérkezett a felmatricázott „saját” gondolánk, ekkor leállították az egész kabinos liftet, és a felszolgálók nekiálltak megteríteni nekünk az asztalt, de előtte még gondoskodtak arról, hogy mindezt proseccós pohárral a kézben nézhessük végig. A felvonón ülő síelők nyilván ilyenkor találgatják, ki volt az a hülye, aki miatt megállt a kabinos, de az egész tényleg nem tartott tovább 1-2 percnél, aztán elhelyezkedtünk a kényelmes üléseken, az ajtó visszazáródott, és nem maradt más hátra, hogy 3 kört menjünk a két állomás között, vidáman falatozva a fatálakon kínált sajtokat, felvágottakat, gyümölcsöt. A felhőnek köszönhetően az insta fotók ezúttal elmaradtak, mégis jól mulattunk, főleg, amikor az állomásra érve automatikusan kinyílt a kabinunk ajtaja, és bebámult rajta az elképedt tömeg, kezükben lécekkel. Ez kicsit hasonló ahhoz a jelenethez, mint amikor az Igazából szerelemben az iskolai előadás végén felgördül a függöny, és a miniszterelnök és újdonsült szerelme kissé feszengve integetni kezd a nézőknek. Persze azért egy-két nemzetközi poén oldotta a váratlan szituációt.

Délután tovább teszteltük a friss hóval remekül feljavított pályákat, de nem akartunk túlzásba esni, hiszen volt jegyünk a fél 7-kor kezdődő esti síelésre is. Addig pedig még a szaunában is tiszteletünket kellett tenni…

Esti hangulat a Crystal bár előtt az álkandallós “talponállónál”

Fényárban úszó hegyoldal

Szlovákia első számú síparadicsomában természetesen az esti sízés is opció, méghozzá összesen 4,3 kilométer összekapcsolt szakaszon, melyeket két felvonó (a nyolcszemélyes A3 Granjet és a Biela Púť – Jasná B3 ülőlift) szolgál ki. Az Alpokat leszámítva Közép-Európában ez a leghosszabb megvilágított sípályarendszer. Igazodva a február végi hosszabb nappalokhoz, este fél héttől kilencig élvezhetjük a nap végén már újraratrakolt pályákat, miközben a Biela Púť felvonó aljában, az AUDI Crystal bárban dübörög a lelkesítő zene. Az esti élményből a gyerekeknek sem kell kimaradniuk: ők a kék pályák összefolyó alsó szakaszán szánkózhattak. Az első nap után az ágyba zuhanva csak egy kérdésem volt: Mi lehet még ennél is jobb?

Fresh track és reggeli a Rotundában

Már önmagában furcsa, hogy bármilyen üdülésen fénypont legyen a korán kelés – de miért is ne? Amikor megláttam a programfüzetben, hogy reggel negyed nyolcra már legyek a Crystal bárnál, ahol megkapom a „welcome kávémat”, mi tagadás, kicsit forgattam a szememet. Aztán meglepetésre nagyon is könnyen, még az ébresztőóra előtt felébredtem, mert annyira izgatott a tükörsima álompálya perspektívája. A bárban hozzám hasonlóan lelkes tömeg konvergált a pultnál, ahol mosolygós személyzet osztotta a szívecskével ellátott kapucsínót. Óriási szerencsénkre az égbolt tiszta volt, így reménykedhettünk, hogy a legfelső állomáson napsütés vár ránk. Így is lett. Már a felvonóból szájtátva néztük a patikára húzott, csillogó ratrakcsíkokat, és azt a nagyjából három embert, aki közben már elindult lefelé – meg azt a másik hármat, akik síalpin léceken törekedtek a csúcs felé a pályák széle mentén. Ami a bárban a kávék mellett tömegnek tűnt, a széles pályákon egy-egy elvétve kóricáló sízőt eredményezett, így aztán nem csoda, hogy szinte egyedül csúsztam végig az 1-es pályán.

Fresh track a felhők felett

Bár azt hittem, nekem ez így reggeli előtt elég lesz, a zökkenőmentes vágta (és az időközben beütött kapucsínó) további körökre csábított, és már a felvonóhoz érkezve izgatottan néztem az órát, és számolgattam, hogy a Rotundában ránk váró Fresh Track reggeli fél kilences kezdetéig hányat tudok még menni. Mert a bucka- és sporttársmentes pályák vonzereje semmihez nem fogható. Klassz dolog az esti sízés, és természetesen ott is makulátlanra kezelt pályákat nyitnak meg a közönség előtt, de ugyanezt fantasztikus, napsütéses panorámával még négyzetre lehet emelni. Mi tagadás, többször is felfüggesztettem a sebesség szimfóniáját (a havas csendet megtörő surr-surr hipnotizáló dallamát), hogy képeket lőjek az Alacsony-Tátra északabbra fekvő domborulatairól. És mi lehet még ennél is jobb?

A friss hó csendes nyugalma meghozza az étvágyat. A Fresh Trackhez kapott svédasztalos reggelinek ismét a Rotunda adott otthon – az étterembe lépve egy proseccók alatt roskadozó pult és a Felicitá örökzöld dallamai fogadtak. Az olasz retró után is remek zenék fokozták az amúgy is felpezsdült hangulatot, elkészültek a kötelező szelfik, majd jöhetett a számomra „karácsonyinak” hívott reggeli: füstölt lazac, rántotta, vajas zsömle és prosecco (tapasztalatom szerint ezzel lehet a legjobban regenerálódni két nagymama töltött káposztája között). Ezúttal az időjárás is együttműködött, így volt értelme kimenni a panorámateraszra, hogy a dél felé elnyíló kilátást is megcsodálhassuk.

A reggeli „kezdőcsomag” hatására szó szerint és átvitt értelemben is az egekben éreztem magam, és abban a hitben indultam lefelé, hogy ennél jobb lejtőket úgysem fogok ma már látni. Szerencsére közel sem fogyasztják a sízők a pályákat olyan ütemben, hogy félre akartam volna tenni a lécemet, úgyhogy a délután közepéig hangyaszorgalommal köröztem a terepen. Ezután tettünk egy kísérletet a Chopok csúcsának meghódítására, elvégre az csak egy köpésre van az A1 felvonó fenti állomásától, a hétvégén sokat frekventált Rotundától, de a felhők ismét beelőztek. Azzal kárpótoltuk magunkat, hogy lesuhantunk a déli oldalon a Kosodrevina állomásig, ahol állítólag egy kis Lanovka Múzeum lapul. Erős szélben vágtunk át a pálya alsó szakaszán a túloldalon lévő épületig, ahol valóban várt ránk egy kompakt, de informatív kiállítás a felvonók helyi történetéről, kiszuperált felvonókkal, cuki mementókkal, évtizedes relikviákkal. Mi lehet még ennél is jobb?

Panoráma a Rotunda kilátóteraszáról – 2024 m

A különböző állomásokon már dübörgött a szombat délutáni bulihangulat, a DJ-k már táncba húzták a sporttársakat, de mi nem húzhattuk el nagyon a szobánkba való visszatérést, hiszen időt kellett hagyni a kötelező szaunának, amit ezúttal már hóban sétálgatással és havas ledörzsöléssel is kiegészítettünk. Aztán puccba kellett vágnunk magunkat, és kisimult arccal nekivágni az esti programnak.

Kifinomult vacsoraélmény

Ismét a Rotunda, ismét egy welcome drink. Érkezett olyan megjegyzés a Jasnáról hazaküldött képeimre, hogy „Ti ott állandóan isztok?”, amire csak annyit tudtam felelni, hogy „Hát, ha egyszer kínálják…”. Ez erre az estére maximálisan igaz volt, mert a hatfogásos vacsora minden fogása mellé különféle borokat párosítottak. Nem sok bizalmam volt a szlovák bortermelés felé, hiszen ahol nem jártak a rómaiak, ott a bortermelésnek sem lesz igazi hagyománya, de kellemesen csalódtam, és a fogások is pazarok voltak. Az i-re a pontot az élő zenét szolgáltató énekes tette fel, aki egészen fantasztikus, hallhatóan operára kondicionált tenorral adott elő a musicalslágerektől a Roy Orbison-féle Pretty Woman-en át a November Rain-ig világslágereket. Mi lehet még ennél is jobb?

Egy fogás a hatból a borkóstolós vacsorán

Süvítő mínusz 11 fokban vágtunk át az állomásbelsőn a gondoláig, hogy visszatérjünk a szállodánkba. Eredetileg tervben volt a Happy End kocsma felkeresése, de a fenti élmény hatása alatt úgy éreztük, az aznap estére beharangozott punk-rock koncert csak rontaná a tökéletes elégedettségérzést, úgyhogy gondosan ügyelve a hidratálásra, eltettük magunkat másnapra.

Séta a Memória közben

Szépek is az angol tükörfordítások, de csak ez járt a fejemben, amikor utolsó napunk délelőttjén úgy döntöttem, hogy lecsekkolom Záhradky-t, a 90-es évek emlékezetes sítúráinak színhelyét. A Jasná pályarendszeréhez kapcsolódó kis síterepen ebben a hőskorban finoman szólva is szocreál hangulat uralkodott, mostanra a pálya aljában lévő, valaha menőnek számító szálloda kétcsillagos apartmanházzá alakult. 1992-ben ennek a top szállodának az éttermében a zsebpénzünkből még pisztrángra és a legmenőbb pohárkelyhekre futotta, de az étterme mára egy szimpla pályamenti étkezdének adta át helyét (és mi sem vagyunk már „Moszkvában gazdagok”, ahogy a Rapülők mondotta volt). Alakítottak ki új pályát és új felvonókat is, a régiek pedig kaptak egy korrekt indulóállomást a valaha volt hat négyzetméteres kunyhócska helyett, amiben a kezelő kuporgott anno. Összességében azonban megmaradt a családias hangulat – itt tutira nyugiban lehet csúszkálni nagyobbacska, rutin nélküli, de már síelni tudó gyerkőcökkel.

A Magas-Tátra mosolya

Innét ülőlifttel mentünk vissza Priehybára, ahol a DJ és rajongói már megint – vagy még mindig? – pörögtek, készült egy csoportkép a Jasná felirat szívecskéje előtt, aztán ezúttal már nem tudott elugrani előlünk a Chopok csúcsa. Felkabinoztunk a Rotundához, ordító szélben átsétáltunk a pályán, egy kicsit völgybe le, aztán – szerencsére szélárnyékban – 50 méter kaptatóval fel a csúcsra, hogy a Kodak-kék égbolt előtt megcsodálhassuk a Magas-Tátra összes csúcsát. Délben kényelmesen lecsorogtunk a hegyről, és a pár kilométerrel lejjebb található Tri Studničky szálloda éttermében, gyönyörű, alpesi-rusztikus környezetben olyan oldalast ettünk, aminek a ropogósra sütött bőrét még évekig emlegetjük majd.