Könnyebb a dolgod így, hogy Sára esetében az egyik szülő biatlon olimpikon, és érti, hogy mivel jár ez a sport? 

BB: A sísport   körül Magyarországon sok a sztereotípia, a szülőkkel pedig általában meg kell értetni, hogy a síelés és a síversenyzés két külön világ. Azt a példát szoktam felhozni, hogy teljesen más beküldeni a gyereket a strandra, mint elküldeni úszóversenyzőnek. Nagyon sok szülőt nehéz megtanítani arra, hogy attól még, hogy ő síversenyzőnek gondolja a gyerekét, attól még a valódi síversenyzés az pontosan ugyanolyan, mint bármilyen másik sport. Úszás, boksz, foci, tök mindegy, csak itt nem a medencében, a ringben vagy a pályán töltött napok határozzák meg a síversenyzőt, hanem a havon töltött idő. Tizenkét hónapos a programunk, nekünk a szezon gyakorlatilag körbeér: a versenyeknek áprilisban van végük, májusban még hóra megyünk, júniusban pedig kezdjük elölről az egészet. Sára 2010-es születésű, az ő korában érdemes egy szezonban legalább százhúsz havas nappal számolni. Az ő esetében egyébként könnyebb volt a helyzetünk, mint más gyerekeknél, mivel a szülőket nem kellett megtanítanunk arra, hogy miről szól a versenysport. 

Mióta dolgoztok együtt?

PS: 2020 óta, az egész a diákolimpiával kezdődött. Édesanyám ismerte a Snowline-t, úgyhogy leszervezték, hogy elmegyek velük egy edzőtáborba, én pedig utána a diákolimpiára. Belekóstoltam a versenyzésbe, pedig előtte nem igazán versenyeztem, csak az anyukámmal síeltem. 

Jellemző, hogy a Snowline-t keresik meg a síelők, vagy figyeltek a hazai versenyekre, és lecsaptok tehetséges sízőkre? 

BB: Általában a szülők szoktak megkeresni minket, amikor van már valami elképzelésük arról, hogy a gyerkőcöt esetleg a műanyag pályáról tovább vinnék a versenysport irányába. A gyerek ekkor eljön egy próbatáborba, és később a szülőkkel megbeszéljük a közös célokat. Ha valaki csak a diákolimpiára akar felkészülni, lesz rá lehetősége, de Sárinál kicsit komolyabb célok voltak, és viszonylag hamar eredményes is lett. Akkoriban Szende Lillával dolgoztunk együtt, ő foglalkozott a kisebbekkel, így Sárával is. Az egyesületben lépcsőzetesség van: a sportolók létszámától függ, de mindig van egy vagy két emberünk, aki a kisebbekkel foglalkozik, és többnyire a nagyobbak, tehát a serdülők és az ifik kerülnek hozzám. A munka koordinációjában persze így is a kezdetétől benne vagyok, mindemellett pedig a serdülő válogatottal is foglalkozom. 

Sára, volt benned bármi ellenkezés vagy ellenérzés, hogy ezt nem szeretnéd csinálni?

PS: Nem, pedig az én életemben előtte nem volt versenysport, csak hobbiversenyeken indultam el, például műanyag pályán. 

BB: Ezt kiegészíteném azzal, hogy Sára az első időszakban nem feltétlenül eredményekben határozta meg a célt, hanem inkább abban, hogy volt egy kiszemeltje, akit meg akart verni.

Sikerült?

PS: Igen. Ő már versenysportoló volt, amikor én is az lettem, és ő síel a mai napig. Ellenfelek vagyunk, sőt a kellő feszültség is megvan köztünk, viszont a magánéletben nagyon jó barátnők vagyunk. 

Mi a fő számod? 

PS: A szlalom. Egyértelműen. 

Mit mond erre az edző? 

BB: Egyetértek. Ha szimplán szakmailag építesz föl egy programot, akkor az óriás-műlesiklás az alapja mindennek. Onnan szűkítünk a szlalom felé, és onnan tágítunk a Super-G és a lesiklás felé, de az óriásnál már látni, hogy merre fog indulni a versenyző. Vannak olyan szezonok, hogy többet vagyunk kénytelenek szlalomozni, mert a közeli gleccsereken csökkennek a pályatűzési lehetőségeink, és csarnokban is csak szlalomot tudunk edzeni. A gleccserekhez ráadásul utazni is többet kell, így néha meg kell hozni egy kompromisszumot, hogy akkor szlalomozunk, amikor arra van lehetőség, és akkor óriásozunk, amikor arra. Költséghatékonyan, komoly logisztikával kell dolgoznunk, mivel nem egy vagy két embert akarunk mozgatni, hanem akár tízet is. És sokszor. 

pecsenka sára és budai balázs

Fotó: Bielik István

Sára, hogyan lehet 120 nap távollétet összeegyeztetni a tanulással és az iskolával?

PS: Egész könnyen, legalábbis nekem egész könnyen megy. Mindig elkérem a házi feladatot, és mindig bepótlom a sítáborokban az órai munkákat. Balázs is odafigyel rá, hogy csináljuk rendesen az iskolai dolgainkat. Egy héten általában két vagy három napot szoktunk hiányozni az edzés vagy a versenyek miatt, és persze az összes szünetet kihasználjuk. Hivatalosan 250 órát hiányozhatok úgy, hogy nem kell év végén különbözeti vizsgát tennem, ráadásul a “betegségekre is kell hagyni időt”. A Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium sporttagozatának vagyok a diákja. Szerencsés vagyok, hogy elnézik a hiányzásaimat. 

Nem érzed úgy, hogy kimaradsz valamiből a távolléttel? Egy kamasznak vannak iskolai barátai, barátnői, programjai.

PS: Fontos, és sokat ad nekem, amit csinálok, de ettől hiányoznak a barátaim, és néha eszembe jut, hogy kimaradok dolgokból, miközben tudom, hogy hosszú távon ez nagyon is megéri. Tartom a kapcsolatot a barátaimmal, és ha hazamegyek, találkozunk is. 

BB: A lányom tizenhárom éves lesz, serdülő válogatott kerettag. Látom rajta, hogy húz az itthoni barátokhoz is, de ha most feldobnád neki a kérdést, hogy válassz, akkor valószínűleg nem tudna választani. A síben kiépül egy speciális kapcsolatrendszer, és lehet, hogy az tartósabb lesz, mint az iskolai. 

PS: Szerintem az is kérdés, hogy meddig akar az ember síelő maradni. Én ezt most nagyon élvezem, de azt nem tudom előre, hogy tíz év múlva is így lesz-e. Mindenképpen megpróbálok majd a sporthoz közel maradni, edzőként is el tudom képzelni magam.  

BB: Ehhez én még hozzáfűzném, hogy a jelenlegi perspektíva a sísportban másféle motivációt ad a gyerkőcöknek a jövőkép tekintetében, mint amit még nekünk adott. Megyünk fel a gleccserre évről évre, és látjuk, ahogy szűkülnek a természet adta lehetőségeink, viszont egyre több fedett pályás csarnok épül, amik bővítik, helyettesítik a lehetőségeket. Másfelé tart ez a sport, bonyolultabb szervezni a táborokat, nehezebb az edzéseket összehangolni. Szerintem Sári a sport közelében fog maradni később, még ha nem is feltétlenül a síben. 

Kompetitív vagy? 

PS: Igen, és imádom a versennyel járó adrenalint. Az idei szezonban próbálunk is elmenni a lehető legtöbb versenyre. A versenyport kihat a mindennapjaimra is, akár a maximalizmuson keresztül, vagy abban, hogy bármiből versenyt tudok csinálni. 

Mi alapján válogattok a versenyek között? Ha van egy jól szervezett verseny, akkor mentek akár csak a tapasztalatszerzés miatt? 

BB: A Magyar Sí Szövetségen belül évek óta működik egy olyan rendszer, hogy van négy kiemelt serdülő nemzetközi verseny, ahova igyekszünk a legjobbakat elvinni, és ezen kívül is vannak nemzetközi versenyek, amikre tapasztalatszerzés miatt érdemes elmenni. 

PS: Fontos, hogy hol érzem otthon magam, a soron következő versenyszezont pedig most kezdjük konkretizálni. A magyar versenynaptár egy icipicit még imbolyog, ezért vannak kérdőjelek, de a nemzetközi versenyeknek megvannak a fix időpontjai. 

BB: Szlovákiába mindenképpen megyünk, és az Alpe Cimbrára. Ez a sívilágban a nem hivatalos serdülő világbajnokság, ahova 45-50 ország versenyzői jönnek el. Régen Topolinónak hívták.

Melyik versenyt várod a legjobban, és miért?

PS: Nagyon várom az Alpe Cimbrát, mivel az az egyik legrangosabb verseny, és mert az jelenti a legnagyobb kihívást. A Vratnát is várom, ahol már álltam a dobogó legmagasabb fokán. Remélem, hogy idén is a dobogó közelébe kerülhetek. 

BB: Sári tavaly volt U16-ban elsőéves versenyző, ahol nagyon nehéz a dobogóra csúszni. Az azt megelőző évben volt U14 utolsó éves, gyakorlatilag ő volt az idős abban a korosztályban. Vratnát nyerte, a Pokal Lokán (ez egy nagyon-nagyon régi és nagyon nívós verseny Szlovéniában) az egyik nap negyedik volt, a második nap pedig harmadik. A Ricky néven ismert, egyik legrégebbi nemzetközi versenyen negyedik helyen ért be. Nagyon sokat számít, amikor te vagy az idősebb. Mentálisan, fizikálisan, és persze tapasztalati szinten is.

Támogatja a munkátokat a Magyar Sí Szövetség?

BB: Egyesületi szinten kapunk műhelytámogatást, ami az eredményességtől, a létszámtól és más kritériumoktól is függ, illetve a serdülő válogatottak felkészülésére is kapunk támogatási keretet. Tizennyégyen vannak a keretben. 

Hány aspiráns van erre a tizennégy helyre?

BB: Harmincöt körül, és minden januárban van egy időmérő, amit St. Lambrechtben szoktunk szervezni, részben ennek az eredményei alapján dől el a keret. Nekünk az hazai pálya, 2008 óta ott van a klubházunk, három kilométerre a pályától. Finanszírozás szempontjából is egyszerűbb így a szülőknek, kedvezőbb kalkulációval tudunk dolgozni, mint a többi egyesület. 

Olimpiai szezon jön, Sára Cortinában még nem jön szóba, de a 2030-as téli játékokat megcélozzátok? 

PS: Igen, naná, viszont vannak előbbi céljaim, mint például a YOG 2028-ban, illetve a 2027-es EYOF, ahol a nálam idősebbekkel kell versenyeznem. 

BB: Fantasztikus, tényleg olimpiai hangulattal megfűszerezett versenyekről van szó, de a kijutáshoz el kell érni egy kvalifikációs szintet, és persze vannak nemzeti kvóták is. Sárinak jövőre el kell kezdeni behozni azokat a 2009-ben született versenyzőket, akik akkor már egy éve a FIS-rendszerben versenyeznek, és jobb pontot kell csúsznia, mint nekik. Messzi célokról van szó, távolra kell nézni, viszont már most meg kell tenni pár lényeges taktikai lépést. Szervezés, edzés, fejlődés és motiváció kérdése.