
Fotó: Jakub Vojtek
Volt még après ski, knédli, toporgás a kabinos liftek indítására várva, napsütés és Michal Bekeš. Beszámoló Chopok-Jasná nyitóhétvégéjéről.
Monoton basszus szól a Rotunda felől, amikor Jasná középállomása felé siklunk. Ahogy közeledünk, a hangerő növekszik, a tömegből arcok tűnnek ki, az emberek ugrálnak és kiabálnak. Megállunk, innen nincs tovább, a hangfal mellett csatolunk le, a pult felé vesszük az irányt. Délután 2 óra van, a dátum 2024. november 30., szombat, ez az első hivatalos sínap Jasnán. A pályák a középállomásig működnek, de a Rotundába is felvisz a kabinos.
Pénteken érkeztünk Chopok-Jasnára, onnan 15 kilométerre, Liptószentmiklóson még nem sokat éreztünk és láttunk a télből, viszont amikor a Vrbická (10-es pálya) alján, a Grand Hotel Jasná előtt kiszálltunk az autóból, már hófödte fenyvesekkel álltunk szemközt. Szállásunk közvetlenül a pálya mellett helyezkedik el, a sítárolóból néhány lépcső felfelé, majd át az úttesten átkelve fel is csatolhatunk. Meg is tennénk, itt már többeknek “izzik a bakancsa”, de a hivatalos szombati nyitás előtt nem szabad a pályára menni, mert éppen előkészítik őket: a hóágyúk működnek, a ratrakok fel-alá járnak, munka van. A szálloda recepciójánál többen is érdeklődnek, hogy “legalább esti sízés lesz?”, de a portások ezredszer is elmondják, hogy nem, a hivatalos megnyitó napja november 30. Sokan érkeznek Magyarországról, ugyanígy Lengyel- és Csehországból is, de így is jórészt helyi vendégekkel telik meg a hotel. A tömegben feltűnik Michal Bekeš, a világ hetedik, egyben Szlovákia leggyorsabb síelője (róla szóló portrénk ide kattintva), este viszont hamar leürül a bár előtti terület, mintha mindenki tudomásul venné: a péntek csak ráhangolódás a hétvégére, most még a DJ is alszik.
Kinyílt a kapu
Maradjunk a szállodában: szombat reggel a hallban, a recepció előtt és az étteremben is sínadrágok váltják a szoknyákat és a farmereket, a svédasztal környékén már reggel 7 környékén nagy a zsongás, sokan teljes síszettben érkeznek, csak a bakancs nincs rajtuk. Ők nyernek, nekik a tárolóban elég csak azt felhúzni, és már indulhatnak is kifelé, felfelé. Mennek is, megállás nincs, mintha mind fresh trackre vágyna, de az nincs a programban.
8:20-kor úgy 30-40 ember toporog az 1423 méterre szállító Grand-Brhliská (A3) kabinos lift völgyállomásánál: felső testek dőlnek síbotokra támaszkodva, bukósisakokat igazítanak, kulcskarikáról lógó csavarhúzokkal kötéseket állítanak, kesztyűkkel és telefonokkal matatnak, készülnek a #elsőcsúszás20242025 szelfik. A síszervízből élezés hangja hallatszik, de bármennyire éles és hangos a zaj, más ez, mint amikor a szomszéd szombat reggel fúrni kezd. A kabinos csak köröz, a kapu fél 9-kor nyílik, az ottlévők úgy örülnek a pillanatnak, mint szilveszterező az újévnek. Beszállunk, az utazás kényelmes, társaságonként-egy-kabin a sorrend, alig hárman-négyen szállnak be a nyolc fős kabinokba. Nincs hova sietni, nincs miért tömörülni.

Fotó: SKI+
A felvonó ülése hűvös, tempója gyors, hamar elérjük a felső állomást, mese nincs, léc ledob, bakancsba lép, és irány lefelé. A piros szakasz (10A) egyelőre zárva, de bemelegítésnek, ráhangolódásnak, első cszúszásnak (nevezze mindenki, ahogy akarja) perfekt a kék fővonal is (10). Leérünk, vissza is megyünk, jó két óránk van addig, hogy a egy másik felvonóval és még egy másikkal felérjünk a Rotundába (tisztázzuk: 2024 méter magasra), melynek éttermében a szezonnyitó sajtótájékoztatót tartják. Csúszunk pár kört, az idő tiszta, szél nincs, 10:20 felé átsiklunk Biela púťra (1117 méter), beszállunk a kabinosba, felmegyünk a középállomáshoz, elmélázunk a tájon, átszállunk a másik felvonóba, és a Magas-Tátra láncaival szemközt “felkabinozunk” a Rotundához. A Rotundában nagy élet van, a vendégek nagyobb része nem sílécen érkezett, csak a csúcsra látogattak fel. Szelfik, családi fotók, sapka- és hűtőmágnes-vásárlás, forró csoki és sör, a tetőn a bisztróban sajtótájékoztató, belépéskor füstölt sajt, kolbász, pálinka és prosecco, itt csak a száraz novembert élő vegánok nem találnák a helyüket.
10:40
A Rotunda hatalmas, körívű ablaka ablaka előtt hosszú asztal áll, előtte széksorok, mögötte statívok és kamerák, a helyiséget berendezték a sajtótájékoztatóra: kisebb tömeg gyűlt össze közlő és fogadó oldalon is, a közlőn itt van a Slovakia Travel vezetője, Ivana Magátová, mellette a helyi turisztikai iroda, a Visit Liptov képviselői, és persze a Chopok-Jasná sícentrumot üzemeltető Tatry Mountain Resorts, vagyis a TMR központi és helyi munkatársai. Újságírók érkeztek Lengyelországból, Csehországból és Magyarországról, Jasnának ugyanis van mit elmondania, jó pár dolog változott vagy megújult a 2024/25-ös síszezonra, az egyik legfontosabb, hogy egyes pályákat szélesebbé tettek. A tervet nem volt könnyű végigvinni, ugyanis a sícentrum nemzeti park területén fekszik, a tereprendezést pedig állami szinten kell jóváhagyatni. Jóváhagyták, a szélesebb pályák működnek, a csúszás biztonságosabb, a hosszú ívek szórakoztatóbbak, mint eddig.
A sajtótájékoztatón elmondják, hogy
- az információs táblákat lecserélték (nagyobbak és könnyebben értelmezhetőek lettek), hogy
- a kamerarendszert bővítették, és hogy
- a nehezebb pályaszakaszokat enyhébb lejtésű, alternatív kitérőkkel szelídítették meg.
- Mindemellett felújították a Happy End bárt is a Priehybán, de erről majd később beszélünk.

Balra észak, jobbra dél / Fotó: SKI+
A Rotundában tartott eseményt nem nyújtották túl, “ha már a síelésen van a fókusz, síeljünk”, közölte velünk a TMR munkatársa, mielőtt egy könnyed ebédet követően (értsd: káposztaleves, főtt marha, knédli, desszert) velünk együtt ő is elhagyja a bisztrót, átadva a helyiséget a fizető vendégeknek. Pillanatok alatt megteltek az asztalok.
A Rotundától a középállomásokig levezető pályák zárva voltak, csak egy-egy freeride-os vagy sítúrázó indult neki, utóbbiak sokat dolgoztak azért, hogy pár perc alatt leereszkedjenek a több helyen még sziklás, köves pályán.

Behajtani tilos / Fotó: SKI+
A nap süt, a völgy felett néhány felhő, a távolban a Magas-Tátra láncai. Ideális állapotok, az idő pedig még csak:
13:00
Tehát ebéd után vagyunk, ami (elvileg) nem a zenés-táncos mulatságok ideje, de ez AZ első nap, itt és most mulatni kell, hiszen éppen megnyitott Szlovákia legnagyobb sícentruma. Vissza is kanyarodunk a cikk elejéhez, miszerint az A1 és az A6 felvonó találkozásánál dübörög a zene, jó kétszár ember mulat. A pályákon eközben szellősen síelnek, és még akkor sem lenne tömeg, ha a korai après skizők is felcsatolnának.

Fotó: SKI+
Chopok-Jasnára előszeretettel panaszkodnak a közösségi média egyes síelős csoportjaiban, hogy sokszor nagy a sor a felvonóknál (hol nem, ha tömeg van?), de az ilyen embereknek semmi sem jó, csak a frissen ratrakolt pálya, a buckáktól egyenesen irtóznak, pedig a bucka vagy egy jeges szakasz “vele jár a melóval”, érdemes megtanulni élvezni, és nem fennakadni rajta. Gondoljunk csak bele, hogy néhány évtizeddel ezelőtt azon a havon síeltek, ami ott volt, a kezelt pálya szópárosát nem is ismerték a síelők, örültek a hónak, és kész.
Jasná eközben éppen azon dolgozik, hogy szellőssebben síelhessünk (lásd: pályák szélesítése), a felvonókapacitás növelése pedig az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően jelentősen megnőtt. A sícentrumban jelenleg
- öt kabinos lift üzemel, melyek óránként összesen 13280 embert képesek szállítani,
- mellettük van nyolc ülőlift, melyek 14440-et,
- és ott van még a hat darab húzólift, melyek még 3915-öt,
tehát kicsivel több mint 30 ezer embert, így megközelítőleg Szekszárd lakosságát. Ha a központ minden pályája üzemel, és ésszel körözünk (néha eldobva a kabinos kényelmét), akkor jól járunk.

Fotó: SKI+
A nyitónapon a felvonók 15:30-kor zártak, a síelés utáni muri ekkor indult be csak igazán: rövid délutáni, kora esti “pihenőt” tartva a Happy End bárba tértek be az emberek, este 10 óra felé már hatalmas tömeg volt, DJ-k és zenekarok váltották egymást a színpadon, a folyamat hajnalban ért véget, egyeseknél csak egy esti síelés szakította meg.
Jasná egyik leginkább hívogató újdonsága a 2024/25-ös szezonra az esti síelés, ugyanis egy 2,7 kilométeres szakaszt világítottak ki, így a Biela Púť környékén összesen 4,3 kilométernyi pálya használható sötétedés után, szám szerint a 10-es, a 13-as és a 13a lejtők. Nem mintha kéne, de mégis legyen mihez hasonlítani: az Alpokon kívül nincs máshol Közép-Európában olyan hosszú kivilágított pálya, mint itt; a Brhlíská fényeit zöld energia adja, a pályát a nappali zárás után ratrakolják, és carvingívektől mentesen nyitják meg újra. 81 darab 12 méter magas reflektoroszlopról szórják a fényt, az oszlopok 35 méterre állnak egymástól, a lámpákat (az ökológiai előírásoknak megfelelően) pedig úgy irányítják, hogy megakadályozzák a fény erdőbe ömlését.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Pezsgőt? Sonkát?
Igen, pezsgőt és sonkát, sőt kéksajtot, egyéb érlelt sajtokat, füstölt sajtot, szalámit, zsömlét és különböző zöldségeket és gyümölcsöt, és az italra visszatérve: vizet, narancs- és almalevet, illetve pezsgőt, mindezt a kabinos felvonó egyik, az átlagosnál jóval kényelmesebben berendezett, asztallal és palacktartóval felszerelt kabinjában. A program neve Sky Picnic, ideje ötven perc, ezalatt négy kört tesz meg a kabin.

Sky Picnic / Fotó: SKI+
A Sky Picnicet a Rotundánál kell intézni, lényege az, ami a nevében van, tehát piknik az égben. A felső állomásnál beszállunk a megterített asztallal váró kabinba, a kabin megindul, eszünk, örülünk, beszélgetünk, nézzük a tájat. Rendhagyó és emlékezetes ebéd lehet két jellegzetes, hüttés nap között, az élményen és a miliőn pedig nem változtat, hogy a meleg étel nem része a szervíznek.
Chopok-Jasnán összesen 51 kilométernyi pálya van. Az északi oldal bárkinek jó lehet, a déli viszont inkább a gyakorlott síelőké. A két pályarendszer a Rotundánál ér össze, a döntést a patinás épület előtt kell meghozni. Déli irányba a nap hívogató lehet, de érdemes ésszel játszani, kezdők inkább a Magas-Tátra hegyláncának panorámája felé vegyék az irányt.

Fotó: SKI+
A szezon Chopokon akár 150 napig kitarthat, szerencsés esetben itt még áprilisban is üzemelnek a felvonók. A bérletek árazása dinamikus, már ha vesszük a fáradtságot, letöltjük a GoPass alkalmazást, és pár perc tanulmányozás után használni kezdjük. (Az újdonságokat ebben a cikkben szedtük össze.)
Chopokon a cikk megjelenésének napján 8 kilométer pálya üzemelt. Több mint 400 hóágyú van, jórészük működésben, a síelhető kilométerek száma fokozatosan nő. Az április még szerencsére messze van.