“Nyáron vágtam bele a sífutásba” – Pónya Sára sífutó olimpikonnal beszélgettünk

Miért fontos, hogy 2000 méteren vagytok? Milyen magasságtól számít egy tábor magaslati edzőtábornak? 

Körülbelül 1500-1700 métertől. Minél magasabbra megyünk, annál kevesebb az oxigén, és ha magasan megedzed a szervezetedet, azzal növeled a teljesítményed, és amikor lemész tengerszintre vagy pár száz méter körüli magasságra, akkor még hatékonyabban tudsz edzeni. 

Ebben a magasságban ugyanazt az edzésprogramot viszed, mint 500 méteren, vagy másikat? 

Összetettebb az edzésprogram, kicsit azért okosabban kell edzeni, sőt a szállást is okosabban kell megválasztani. Nem mindegy, hogy lent alszom 1000 vagy 1500 méteren, vagy felmegyek 2000-re. 2024-ben voltam először magaslati táborban ugyanitt, akkor a harmadik napon lenyomtam egy közepesen intenzív edzést, a negyedik napon pedig felkeltem, kinyitottam a szemem, és forgott velem a szoba. Hegyi betegségem lett: nem volt semmi koordinációm, csukott szemmel nem bírtam megérinteni az orromat, fájt a fejem és hányingerem volt. Végül valahogy összeszedtem magam, majd lementünk a völgybe várost nézni, bicikliztem egy kicsit, és egy nap alatt helyrejöttem. Bizarr volt, hogy nem bírtam megállni a lábamon. Idén már jobban odafigyeltünk mindenre, eleinte napi két, kevésbé intenzív edzést csináltunk végig, az első intenzív délelőtti edzésem után pedig délutáni pihenőt tartottunk, és csak idővel álltunk át a napi két intenzív edzésre. 

Ki írja az edzésterved? 

Edzőnek tanulok, ezért részben én, de főleg a párom, Panyik Dávid. Ő szintén versenyző volt, korábban vegyespárosban biatlonoztunk, és számos olyan versenyzőt követ a közösségi médiában, akik nyíltan posztolnak az edzésmódszereikről. Nagyon sok szakmai podcastot hallgat, illetve utánaolvasott, hogy egyes norvég atléták hogyan edzenek. Kipróbáltunk egy-egy náluk bevált módszert, sok minden bejött nekünk is, és részben ennek köszönhetően nagyon sokat fejlődtem a tavalyi szezonban. Alapvetően egyedül edzek, épp ezért nagyon fontos Dávid segítsége, és hogy esténként megkérdezi, hogy milyen volt és hogy ment. És fontos, hogy legyen felettem egyfajta edzői kontroll. 

Nem rossz egyedül edzeni? Hallottam már síelőtől, hogy imádta, amikor csapatban edzett, és hogy akkor sokkal jobban érezte magát, mint amikor egyénileg készült. 

Nemrégiben kijött hozzánk két fiatal srác edzeni, ők is a Honvéd Zalka SE sportolói, egyiküknek pedig Dávid az edzője. Nagyon jó volt, hogy itt voltak. Nagyjából egy szinten vagyunk, de ők kicsit erősebbek és gyorsabbak nálam, viszont két hetet együtt edzettünk, amitől motiváltabb lettem, még ha később vissza is kellett rázódnom abba, hogy megint egyedül edzek, és nincs kivel csevegni közben. Vannak laza edzések, amikor érdekes dolgokról lehet beszélgetni, és gyorsabban eltelik az idő. Dáviddal elmondtuk nekik, hogy mi miket csinálunk, próbáltuk átadni a tapasztalatainkat, és összerakni, hogy mit volna előnyös nekik is gyakorolni. Nagyon jókat edzettünk, egy-két héttel később pedig azon gondolkoztam, hogy mi a bajom, mi lehet a gond, és rájöttem, hogy az, hogy hiányzik a csapatban edzés. De visszaálltam, mert a kényszer nagy úr. Az edzésprogramom változatos, mert a sífutás változatos edzéstervet kíván, épp ezért sokat biciklizek és sírollerezek, sőt túrázok is rengeteget, odafigyelve a pulzusomra. Tudom, hogy szükség van az egyszemélyes edzésekre, főleg amikor nagyon-nagyon, extrán koncentrálsz arra, hogy a lehető legtökéletesebben tudd kivitelezni a gyakorolt technikát. Ez pedig a sérülésem miatt különösen fontos. 

Sérülés?

A csípőm rosszalkodik. A problémát tizenkét éves koromban vették észre a sportorvosok, arról van szó, hogy a combcsontom kicsit nagyobb szögben áll a csípőmben, mint kéne, és ezáltal sokkal jobban terheli a csípőízületet, most pedig a korábbi túlterhelés miatt be van kicsit gyulladva a farizmokkal együtt. A gyulladás még télről maradt velem, amikor biatlonoztam is. A lövésnél nagyon széles terpeszben kell lefeküdni, az a mozdulat pedig nyírja a csípőt.

Ha csípőproblémád van, akkor a skating technika megterhelőbb, nehezebb neked? 

Igen, de ha tudsz koncentrálni és beleerősíted magad, akkor kevésbé megterhelő. Nagyon durván odafigyelek, hogy aktiváljam a farizmot minden egyes lépésnél, mert az valamennyire védelmet nyújt a csípőnek. Múlt decemberben rengeteg versenyem volt, három-négy hétvégén keresztül sífutás és biatlon is, karácsony előtt pedig begörcsöltem egyszer egy bemelegítés során. Mondják a sífutásról, hogy az úszás után az egyik legegészségesebb sport, de azt azért hozzá kell tenni, hogy az élsport más szint, mint a rekreációs sport. 

Fotó: The Orbital Strangers Project

A sífutás miatt költöztél Ramsau am Dachsteinbe. Ez mikor történt? 

Dáviddal együtt költöztünk ki 2020 nyarán, a 2022-es olimpiára való felkészülésre elnyertünk egy ösztöndíjat a Magyar Olimpiai Bizottságtól. Dávid közben elkapta a covidot, ráadásul nagyon megviselte a betegség, később pedig letisztult, hogy neki az élsport sajnos nem fog működni, bármennyire is nagy tervei voltak. Ramsau ismerős helyszín volt, mert 2019-ben jártam a schladmingi síiskolába. Bőven érettségi után mentem ki, és németül is alig beszéltem, noha abba belekényszerültem, mert az oktatás németül folyt. Az iskolában a sportoktatás nagyon bejött, de azzal együtt, hogy barátkozós ember vagyok, nagyon durván ki voltam közösítve. Az osztálytársaim kilencedikesek voltak, hozzám képest éretlenek, ráadásul nem beszéltem a nyelvüket sem rendesen, és így kénytelen voltam az angolra támaszkodni. 

Az iskolában egy osztályba járnak alpesisek, boardosok és sífutók? 

Igen. Abban az osztályban pedig hárman voltunk sífutók, mert nagy bánatomra, biatlonra sajnos nem vettek fel. Fiúkkal együtt volt öt vagy hat biatlonos, és volt vagy tizenkét alpesis, crossosokból pedig tán hárman. 

Ha a számokat nézzük, el voltatok nyomva, de azért csak ért valamit az ottlét, ha éppen a második olimpiádra készülsz. Hogy áll ez most? Milyen számokban indulsz Cortinában? 

Jelenleg a “B” kvalifikációs szintem van meg, így valószínűleg indulhatok sprintben és hosszú távban. Az őszi és a téli versenyeken az a cél, hogy az átlagomat lejjebb faragjam, és elérjem az “A” szintet, mert akkor elindulhatnék minden számban, tehát mehetnék a síatlonra és az 50 kilométerre is. Az előző olimpián ez az 50 kilométer még 30 volt, de a FIS-nél azt mondták, hogy egyenlőség van a nemek között, ezt a távot kilométerben felvitték a férfiakéra, a síatlonnál pedig a fiúk 30 kilométerét csökkentették a nők 20 kilométerére. 

A biatlon még bejöhet a képbe az olimpiára? 

Elképzelhető, de képlékeny, illetve a fókusz úgyis a sífutáson van. (Szeptemberben beszélgettünk Sárával, addigra úgy állt, hogy a biatlon kvótára vajmi kevés az esély – a szerk.) Sífutásból van meg az olimpiai kvóta, a csípőmet is erre edzem és terhelem. Ha bejönne a képbe a biatlon, akkor több időre lenne szükségem, mivel egy edzés a lövészet miatt elhúzódik akár három órára. Legalább fél óra, mire kipakolod a fegyvert, a szőnyeget, majd belövöd a fegyvert, edzés közben tárazol, megnézed a lövőhibáidat, felírod magadnak, és akkor a végén még el is kell pakolni. 

Kicsit tekerjük vissza az időt: hogy jutottál el a kajak és az alpesi síelés világából a sífutásig és a biatlonig? 

A kajak és a síelés párhuzamosan ment, főleg még 13-14-15 éves korom környékén. Esztergomban nőttem fel, az Esztergomi Hajós Egyletnél kajakoztam. A kajakedzőm fújt a síelésre, a síedzőm meg a kajakra. A kajaknál ugye télen komoly alapozás van, viszont én nagyon sokat eljártam alpesizni. Apukám már 2-3 éves koromban bakancsba állított, vannak olyan képek meg videók otthon, hogy síelünk, és a térdünk fölé ér a bakancs. Apu egyébként úgy állt hozzá, hogy lehetne belőlem akár nyári meg téli olimpikon is, de ettől a céltól azért idővel besokalltam. Kajakban voltam magyar bajnok 2012-ben, alpesiben nyertem több diákolimpiát és magyar bajnokságot is, 16 éves korom környékén viszont elkezdett stagnálni a teljesítményem, és lemaradtam. Később, az egyetemen megtanultam, hogy van olyan időszak, amikor éveken át stagnálhatsz, de ettől még tűrni, nyomni kell, tenni kell bele a munkát, mert az később kamatozni fog. Tinédzserként persze mit sem tudtam erről, és a stagnálás, illetve a csapat létszámának megfogyatkozása miatt kevésbé voltam lelkes a kajakért, az alpesibe pedig rengeteg pénzt kellett volna beletolni, amit apáék már nem bírtak finanszírozni. Külön ráadás, hogy bekerült a képbe a félelem, márpedig alpesiben a félelemnek nincs helye. A mai napig imádom a lejtőket, imádom a sebességet, biciklivel is rengeteget esek, minden bajom van belőle, mert nyomom, mint az ökör, de hogyha már ott van benned 2 százalék félelem, az már sok egy alpesihez. Tudtam, hogy az alpesinek vége, viszont 12 évesen egyszer sífutottam egy dr. Dosek Ágostonék által szervezett táborban, és imádtam minden pillanatát. Tetszett a mozgásforma, és hogy tudok benne fejlődni, illetve mondták, hogy jó az egyensúlyérzékem is, ami nagyon kell ehhez a sporthoz. A sífutás egyfajta mentsvár lett nekem, hogy bármi legyen, én akár hobbiból is, de szeretnék megtanulni sífutni. 16 évesen elmentem a Vasasba, Holló Miki bácsi lett az edzőm, egyből a szárnyai alá vett, és adott is felszerelést.

Hogy nézett ez ki? Budapestre költöztél? 

Nem. Táborba jártam velük, általában Ramsauba, illetve otthon edzettem. Nyáron vágtam bele a sífutásba, és mivel Esztergomban van jó bicikliút, azon rollereztem, illetve rengeteget futottam a hegyekben. Miki bácsi később fegyvert nyomott a kezembe, és elkezdtem lőni is. Esztergomban már lőttem előtte párszor, mert apukám egyik barátjának van egy lőtere, és ő sokszor mondta, hogy van hozzá érzékem. Egész jól ment a lövés, és megjött a kedvem a biatlonhoz is. 

Egyből versenysportoló lettél? 

Talán fél évig nem voltam az. De aki gyerekkorától a versenysportban él, az akaratlanul is ezt keresi, és egyébként is versengő típus voltam. Gyerekként is társasjátékban… hú, nagyon be tudtam dühödni, hogy ha nem én nyertem. A sífutásban hamar bekerültem a válogatottba, de azt itt azért el kell mondani, hogy kevesen vagyunk, mármint kevés versenyző van Magyarországon, úgyhogy ez viszonylag könnyen ment. Szerencsés voltam, mert a válogatottban az osztrák származású Liederer Merlin lett az edzőm, aki egyből megpróbálta nekem a legjobb technikát megtanítani. Ez azért volt fontos, mert ha rossz technika rögzül, akkor azt kijavítani nehéz, és Merlinnek köszönhetően nálam nem is kellett fajsúlyos dolgokat javítani később. Merlin után Szőcs Emőke edzett, ő pedig a lövést tanította meg nagyon jól. Emő akkoriban hagyta abba az élsportot, és nagyon sokat foglalkozott velem, sőt az ő fegyverét kaptam meg, ami nagyon sokat jelentett nekem. Nagyon-nagyon szerettem azt az időszakot, amikor ő volt edzőnk, és együtt jártuk az IBU-kupákat. Az évek során FESA-kupákon is indultam (a FESA az Európai Síszövetség szervezete, mely helyi, regionális versenyekre fókuszál – a szerk.), ezek a versenyek pedig már olyan színvonalúak, hogy mondjuk aki megnyerte nálunk tavaly a sprintet, az a világkupán is bejutott a top 30-ba. FESA-kupa nincs minden hétvégén, csak mondjuk havonta egy vagy kettő, emellett viszont minden hétvégén rendeznek FIS-versenyeket szerte Európában. Jártam a versenyeket, és ugyan az esélytelenek nyugalmával próbáltam kijutni, de végül kvalifikáltam magam a 2025-ös svájci biatlon világbajnokságra. Az azt megelőző versenyekre jórészt egyedül utaztam, és a románok lövettek be. Imádom őket, a lövőedzőjük nem beszél angolul, úgyhogy kézzel mutogatta nekem, hogy mit kell állítani a diopteren. Jó volt versenyezni, jól is tudtam teljesíteni. A biatlon vb után alig pár nappal kezdődött a trondheimi sífutó világbajnokság, de addigra sajnos fizikailag és mentálisan is elfáradtam. A szezon folyamán volt, hogy lebetegedtem, az akkor kimaradt edzéseket pedig próbáltam később pótolni, és túlhajtottam magam. A maga módján persze megérte mindezt megtapasztalni, mert tudom, hogy idén mit kell másképpen csinálni, hogy ne fújjak ki a februári olimpiára. 

Fotó: The Orbital Strangers Project

A 2022-es pekingi olimpia előtt pozitívan teszteltek koronavírusra. Megvolt a veszélyes, hogy bármennyire is felkészült vagy, negatív teszt hiányában nem tudsz kimenni? 

Az indulás előtti napon lett pozitív a tesztem, és öt vagy hat nappal később mentem ki, mint kellett volna. A covid miatt három egymást követő napon kellett negatív tesztet produkálnom, ezért minden nap teszteltünk. Hozzá kell tenni, hogy, hála az égnek, tünetmentes voltam, de ettől még el kellett mennem mindenféle egészségügyi kivizsgálásra: sportorvos, EKG, volt ám minden, még pulmonológusnál és kardiológusnál is jártam. A régi edzőm mondta mindig, hogy ha jön a baj, akkor az csőstül jön, és hogy ha történik még valami rossz, akkor légy türelmes, mert lehet, nincs még vége az áradatnak. Az olimpián is teszteltek minket minden nap. Volt olyan versenyző, akit karanténba zártak, mert pozitív lett a tesztje, és nem is állhatott rajthoz. Nagyon bizonytalan időszak volt, egészen onnantól kezdve, hogy megműtötték a térdemet.

Térdműtét? Mennyivel az olimpia előtt? 

Fél évvel, tehát 2021 szeptemberében, ráadásul akkor még nem is volt meg a kvalifikációm. A műtét után mankóztam, a doktor pedig azt mondta, hogy az MR felvételeket látva nem javasolja az élsportot. A térdprobléma eléggé komplex: a combom külső oldalán nagyon erős az IT-szalag, ez tapad a sípcsont felső részéhez, ez pedig kikezdte a térdemet. Nem bírtam biciklizni, lépcsőzni, sőt sétálni sem. Rengeteget nyújtottam, gyúrtam és hengereztem a combom, és most jól működik minden.. 

Ahhoz képest, hogy 26 éves vagy, olyan sérülésekről számolsz be, hogy egy laikus azt mondaná, hogy tényleg abba kéne hagyni. 

Zárójelben meg is jegyezném, hogy utólag rengeteget tanultam ebből, és hogy edzőként lesz mit másképpen csinálni. Mikor kajakoztam, rengeteget futottam, és tök sokszor papucsban, mert mi nem figyeltünk ezekre a dolgokra. A futás az alap mindenkinek, nekem viszont a térd- meg a csípőprobléma miatt kicsit offos most, nyáron is csak rövidebb távokat futottam. Egyébként imádtam futni világ életemben, a futás volt az, amit én esőben, este, sötétben, bármikor szívesen csináltam. Nagy szívfájdalmam, hogy most nem tudok annyit menni, és van pár nemzetközi edző, aki szerint emiatt nem is vagyok teljes értékű sportoló. Csakhogy én ezt a “hiányt” úgy fogom fel, hogy jó, akkor próbáljuk meg, hogy mivel tudjuk kiegészíteni az edzést. Futásnál, biciklinél is megtanultam, hogy mi a helyes technika, és tudom, hogy én majd egyszer mit szeretnék biztosan megtanítani a versenyzőimnek, hogy ők ne essenek olyan hibákba, mint én. 

Térjünk vissza oda, hogy a baj csőstül jön. A covidon és a térdműtéten túl volt még bármi probléma Peking előtt? 

Csak izgalom a versenyek és a pontgyűjtés miatt. A műtét után négy héttel letettem a mankót, de akkor még nem terhelhettem a térdem. Mindeközben egyesületet váltottam, átmentem a Vasaból a Honvéd-Zalka SE-be, ahol a párom anyukája, Gál Ágota a vezetőedző. Nekik volt egy páros botgépük (a sífutók így hívják, hivatalos nevén sí ergométer – a szerk.), amit megkaptam kölcsönbe, és azon edzettem. Közben rengeteget jártam gyógytornára, mert a szalagok megrövidülése miatt elgyengültek az izmok, és nem bírtam kinyújtani a lábam. Eljött közben 2021 decembere, egymást érték az edzések és a versenyek, és az volt a lényeg, hogy meglegyen a 300 alatti pontátlag. Mentem a kisebb nemzetközi FIS-versenyekre, és meglett. A pontszámításoktól egyébként kivagyok, ezeket a Büki Ádám tudja, és mindig őt szoktam megkérni, hogy Ádi, nézd meg légyszi ezt vagy azt, és akkor olyan cuki, hogy mindig kiszámolja, és segít nekem abban is, hogy mit és hol keressek.

Hogy ment le a 2021/2022-es szezon? 

Az első verseny decemberben volt Svájcban, és szinte csak svájciak voltak, tán egy-két olasz és argentin. 2022. január 16-án zárult a kvalifikációs időszak, és úgy kellett „megszülnöm” a pontomat. Járvány volt meg hóhiány, és sorra mondták le a versenyeket, én pedig a kvalifikációért küzdöttem. Megvolt a versenytervem, de lemondtak egy litván és egy osztrák versenyt, és volt három hétvégém arra, hogy háromszor 300 pont alatt fussak a kvalifikációs időszak végéig hosszú távú versenyen. Ráadásul úgy, hogy egy hétvégén általában egy hosszú távú versenyt rendeznek, és ha nem sikerül 300 alatt futnom, akkor nem jutok ki Pekingbe. Egyszer csak kiírásra került egy verseny Libanonban, és egy hétvégére beraktak három hosszú távot. Mintha csak azzal a céllal rendezték volna, hogy én kijussak Pekingbe, ami ennek a versenynek köszönhetőn sikerült is. 

Aztán jött a pozitív teszt, és majdnem dugába dőlt. 

2021 szeptembere óta ültem egy érzelmi hullámvasúton, és akkor arra azt mondtam, hogy ez már nem igaz, de tényleg. Hogy most vagy nagyon tanítani akar engem az élet arra, hogy küzdjek a végtelenségig, vagy már rég jeleket küld, hogy hagyjam az egészet, és hogy nem vagyok erre képes. Az olimpia nem sikerült jól, utolsó előtti lettem. De úgy vagyok vele, hogy nem az eredmény, hanem a kijutás volt számomra a siker. 

Ez a kérdés mindenkinek jár: izgulsz Cortina miatt?

Izgatott vagyok, és nagyon várom. Nem a nagy dolgokra próbálok fókuszálni, mert az el tud vinni stresszes irányba, hanem kis részcélokra, hogy mi lesz ma, mi lesz holnap, milyen edzés lesz, mire kell figyelnem, és akkor tervek mentén haladok az utamon, és élvezem a mindennapokat. 

Van konkrét célod is az olimpiára? 

Helyezést nem tudnék mondani, talán ha már elkezdődik a szezon, és látom, hogy megy a többi versenyző. Például elmegyek egy FESA-kupára, és látom, hogy egy versenyző, akivel mondjuk én egy szinten versenyeztem, hol van most hozzám képest. De sok mindentől függ az eredmény, nem csak attól, hogy éppen hogy viszonyítom magam a többi sportolóhoz. Mindig más a síléced, mindig más a waxod, mindig más teljesítményhullámban vagy, de azt tudom, hogy annak örülnék, ha a reális célnál egy fokkal jobban teljesítenék. Nekem amúgy mindig egy célom van, és lehet, hogy ez egy külsősnek úgy jön le, hogy ez egy biztonsági pont: akkor vagyok elégedett egy versennyel, ha tényleg mindent a terveim szerint tudtam csinálni, és mindent ki tudtam adni magamból, tehát nincs az bennem, hogy az x-edik kilométernél mondjuk még lett volna benne annyi, hogy megelőzzem XY-t. Ha tudom, hogy mindent beletettem a felkészülés során és a versenyen is, akkor elégedett leszek az eredménnyel. Teljesen más relációban vagyok, mint mondjuk a vezető nyári olimpiások. Tavaly néztük a párizsi játékokat, és jöttek a kajakeredmények, ahol már a negyedik is csalódott volt. Most ilyenekhez én mit mondjak, amikor én attól tök boldog vagyok, hogy le tudtam előzni húsz másik sportolót? 

Számít neked a helyszín, hogy hol versenyzel? 

Vannak helyek, amiket szeretek, a ramsaui pálya például a lábamban van, de hát a környezetét is nagyon szeretem. És hát Osrblie, Szlovákiában, mert mégiscsak több évtizednyi sífutás és biatlon van a levegőben, és valahogy más a miliő. Az olimpiai helyszínen is voltam már, a FIS a „hátrányosabb” nemzeteknek szokott edzőtábort szervezni oda olasz edzőkkel. Versenyezni még nem voltam ott, de a télen még az olimpia előtt megtaláljuk a módját, hogy eljussak. Az olimpián is lesz lehetőség edzésre, be lehet majd gyakorolni a pályát. Jó versenyhelyszínünk lesz, és szerintem szurkolók tekintetében is nagyon nagy élmény lesz. A covid miatt Peking sajnos nem olyan volt számomra, mint egy olimpia. Alig voltak szurkolók, nem mehettél ki az olimpiai faluból, nem mehettél el megnézni egy másik versenyt. Nem voltam a megnyitón, és nem voltam a záróünnepségen sem. Hat napot voltam ott összesen, és egyből a verseny után repültünk is haza. Közel sem volt olyan, mint például az antholzi biatlon világbajnokság 2020-ban, ami eufórikus élmény volt számomra. Peking ahhoz képest “csak egy verseny volt”, még vb-szintnek sem mondanám. Ha szigorú vagyok, gyakorlatilag a cortinai lesz az első olimpiám. 

2030 még benne van a pakliban? 

Ezer dologtól függ, például hogy miként alakul a mostani szezonom, hogy hogy áll majd az egészségem, hogy bírom-e tovább az élsportot. De ha abba is hagyom, akkor is a sportban maradok. Igyekeztem egyfajta kettős karrierre ráállni, hogy azért legyen egyetemi végzettségem és edzői papírom is. Csinálom az IBU égisze alatt működő nemzetközi biatlonedzői képzést, ahol a második szinten már egy világkupás színvonalú edző a mentorunk. Olyasmi ez, mint amikor szakdolgozatot írsz, és van egy konzulensed, akivel dolgoznod kell, de tanulsz is tőle. Nagyon szeretnék majd gyerekekkel foglalkozni, hogy a sok-sok friss tapasztalatomat mielőbb átadhassam nekik. Néha már most is dolgozom edzőként, pont két hete voltam Norvégiában gyerekekkel. Biztos, hogy a jövőben a biatlonnal és a sífutással szeretnék foglalkozni.

Szemben élsz a schladmingi pályarendszerrel. Átjártok síelni?

 Persze, Hochwurzenre, ott szoktunk alpesizni, sőt sítúrázni is a pálya melletti kiépített útvonalon. Hochwurzen a kedvencem a négy hegy közül. Jó, lankás pályák vannak, és én nagyon szeretem a carvingot. Amikor úgy tényleg beleteszed magad az élbe.