Sporttörténelmet írt Johannes Høsflot Klæbo norvég sífutó, ugyanis február 15-én vasárnap megszerezte pályafutása kilencedik téli olimpiai aranyérmét a norvég csapat tagjaként a 4×7,5 kilométeres váltó versenyszámban. A norvégok (Emil Iversen, Martin Løwstrøm Nyenget, Einar Hedegart és Klæbo) 22 másodperccel előzték meg az ezüstérmes franciákat, és 48 másodperccel a bronzérmes olaszokat.

Klæbónak a verseny nem tűnt túl kemény menetnek, ugyanis társai a verseny során olyan előnyre tettek szert, hogy az utolsó emberként induló, addig “csak” nyolcszoror aranyérmert Klæbónak alig annyi volt a dolga, hogy tartsa az első helyet. A norvég sportoló a vasárnapi arannyal minden idők legsikeresebb téli olimpikonja lett.

Rajta kívül senki sem volt arra képes, hogy kilenc aranyérmet nyerjen a téli olimpiákon. Ráadásul a 2022-es pekingi játékokról egy ezüst- és egy bronzérme is van, így összesen 11 olimpiai éremmel büszkélkedhet.

Klæbo egyértelműen a milánói-cortinai téli olimpia legnagyobb sztárja, az elmúlt napokban a 10 és a 20 kilométeres versenyt, valamint az egyéni sprintszámot is megnyerte. És még két versenyszáma hátravan! Február 18-án, szerdán a csapatsprintben, 21-én, szombaton pedig az 50 kilométeres versenyben lesz még érdekelt. A legutóbbi, 2025-ös világbajnokságon mind a hat számban nyerni tudott, ahol elindult, így jó esély van, hogy még tovább fogja gyarapítani az érmei számát ezen az olimpián.