Fotó: Atomic Media
Lécek, bakancsok, bukósisakok és szemüvegek. Szakértelemmel.
Gábor barátom kiképzőként egy síoktatói tanfolyamon segíteni szeretett volna egy hallgatónak, és felajánlotta, hogy cseréljenek sílécet. A kísérlet egy nem várt fordulatot is hozott, Gábor ugyanis rádöbbent, hogy a hallgató sílécével nem tud síelni. Azt mindig is tudtuk, hogy egy jobb léc sokat segíthet a síelésben, de a fordítottja még mellbevágóbb élmény: vannak sílécek, amelyek csak csúszkálásra alkalmasak, síelésre már nem igazán. Évekkel később kezdtem el járni a lengyel NTN magazin sítesztjeire, ahol egy hét alatt 30-40 különböző sílécet is tesztelünk. Itt voltam kénytelen szembesülni azzal, hogy sok olyan síléc van, amelyiktől leginkább szeretnék mielőbb megszabadulni, mert síelésre nem tudom használni őket. Nem arról van szó, hogy ne tudnék a lift felső állomásától lesíelni az alsóig, kanyarodáshoz hasonló mozdulatokat végezni síelésszerű mozgással, és közben ne tudnám élvezni a szép tájat. De a síelés élményét; azt, hogy a síléc együttműködik a hóval; hogy az történjen, amit akarok; illetve a visszajelzéseket a hóról, a kontrollt nem kapom meg. Ezeken a teszteken minden nap más kategóriát tesztelünk. Minden márkának vannak kitűnő lécei egyes kategóriákban, míg más kategóriákban kevésbé sikerültek.
Ebből a szempontból érzem szerencsésnek magam, hogy Atomic-kal síelhetek immár több mint 25 éve: ugyanis az a tapasztalatom, hogy bármelyik kategóriát nézem, az Atomic, ha nem is mindig az első, de mindig az élmezőnyben végez. Az Atomic mérnökei valahogy képesek folyamatosan jó élményt biztosító síléceket építeni. Ebben a bő negyed században egyetlen olyan síléc volt, amit nem szerettem, úgy 2002-2003 környékén. Az összes többi, amit használhattam, mindig megadta azt az élményt, amit egy jó síléctől várok, sosem okoztak csalódást. Így persze könnyebb másoknak ajánlani is.
Nincs ebben semmi meglepő, a síelés technikai sport, még ha nem is áll mellettünk tucatnyi szerelő a kerékcserénél. Azt hihetnénk, hogy a síléc csak egy deszka, amin csúszunk, a kötés feladata pedig biztonságosan rögzíteni a sícipőt. Csakhogy ennél sokkal összetettebb a helyzet: ha például a síléc eleje túl puha, akkor hiába tanulta meg valaki, hogyan kell élére billenteni és forgatni a sílécet, a síléc eleje csak zászlóként fog lobogni a havon – mi pedig azt érezzük, hogy mi vagyunk a bénák, és mintha elfelejtettünk volna síelni.
Elég a legendás DoubleDeck sílécekre gondolnunk, amelyek a zseniális mechanikai szerkezetre épülő megoldásaik révén tudtak alkalmazkodni az aktuális síelési stílusunkhoz. A ServoTec és RevoShock konstrukciókkal később a rezgéscsillapítást helyezték előtérbe a komolyan átgondolt alaplécre építve: ha a síléc elpattog a hóról, az pont annyit ront a stabilitáson és a biztonságon, mint egy kikopott lengéscsillapító az autóban.
Ezek után nézzük át, hogy idén milyen felszereléseket ajánlanak a lábunk alá. Vagy éppen a lábunkra vagy a fejünkre, hiszen az Atomic nemcsak sílécben erős: sícipőben is ők készítik a legnépszerűbb modelleket, nem beszélve arról, mekkora hangsúlyt fektetnek a sisak- és szemüvegfejlesztésre.
Találjuk meg a legjobb sílécet magunknak
Amikor sílécet választunk magunknak, először tisztáznunk kell magunkban, hogy milyen célra használjuk majd, és milyen szinten van a sítudásunk.
Jelenleg minden gyártó hasonló szempontok szerint osztályozza a síléceit. Az egyik nagy csoportba a versenysílécek tartoznak, a másikba a hétköznapi síelők számára készülő lécek. A versenysílécek másik katalógusban szerepelnek, a legtöbb boltban nem is találkozhatunk velük, így ebben az írásban ezektől eltekintünk, és inkább a hétköznapi síelők számára készülő modellekkel foglalkozunk.
Amikor sílécet választunk, a következő felhasználási területek alapján tudunk dönteni:
- Kezelt pályára szánt sílécek (Piste).
- Mélyebb vagy vegyes hóra szánt sílécek (All Mountain)
- Porhósílécek (Freeski)
- Túrasílécek
A legtöbb síelő kezelt pályán síel, így most eltekintünk a porhóra szánt Bent modellektől (85-120mm), akárcsak a vegyes mélyhó/tömörebb (esetleg már összesíelt) pályákra szánt női Maven és férfi Maverick sílécektől (84-115 mm szélesség).
Kezelt pályára a Redster és a hölgyeknek szánt Cloud családokból válogathatunk.
Amikor sílécet szeretnénk vásárolni, először a sítudásunkat kell tisztázni. Annak, aki tanult, haladó síelő, aki szereti a sportos síelést, annak érdemes lehet a felsőbb kategóriás modellekből választania. A 9-es számmal jelölt sílécek a termékvonal csúcsán elhelyezkedő, sportos modellek, a kisebb számmal jelöltek inkább rekreációs jellegűek.
Redster modellek
Az Atomic védjegye sokáig a felszereléseit jellemző piros szín volt, így sokan meglepődtek, amikor pár éve megjelentek a zöld X sílécek (amelyek mostanra gyönyörű kékek lettek, amiért nálam óriási piros pontot kap a cég), de idén még durvább változtatást kapott a Redster sorozat egy pink frissítéssel a piros léceken.
- A G sorozatú sílécek rádiusza hosszabb (modelltől függően 13.9-18m), amiből elsősorban arra szoktunk következtetni, hogy ezek hosszabb kanyarokra és nagyobb sebességre valók (a betűjel GS – óriás-műlesiklás versenyszámra utal). Ez csak részben van így, ezek a sílécek ugyanis lassabban reagálnak, így kevésbé fordulékonyak, de nyugodtabbak is. A G sílécek hosszabbak, ezek közül akár 181 cm-es sílécet is találhatunk magunknak.
A G9-es modell a haladók síléce, majd a G8 és G7 azoknak ajánlható, akik a könnyebb kezelhetőséget, a kényelmességet részesítik előnyben.
- Az S modellek (SL – szlalom) rádiusza kisebb (11.3-13.8 m), a lécek hossza rövidebb. Ebben a kategóriában a 165 cm-es modell még a legtöbb férfinak is megfelelő (én is ezt a méretet választanám a 86 kg súlyom mellé), de van 170 cm-es modell is.
Ezek a sílécek fordulékonyabbak, hamarabb reagálnak, jobban segítik a kanyarodást. Inkább ezeket a síléceket szoktam javasolni, főleg, ha valaki síoktatónál tanult, képzettebb, gyakorlottabb. Kisebb sugarú kanyarokkal, kisebb sebességgel adják meg ugyanazt az élményt, és kevesebb helyet foglalunk el a pályán, ami egy-egy zsúfoltabb napon a biztonság szempontjából óriási előny. Az élvezet is nagyobb, ha nem kell állandóan másokat kerülgetni.
A lécek számozása itt is ugyanaz, mint a G sorozatnál: az S9-es a sportos haladó, az S8-as és az S7-es pedig a puhább, könnyebben kezelhető lécek közé tartozik.
- Az X sorozat az előző kettő között helyezkedik el, ötvözi az S rövid sugarának érzékenységét a G hossza rádiuszával (11-15,6m és 147-182 cm). Akik használják, nagyon szeretik: egyszerre jók rövidebb kanyarokra és nagyobb tempóval is. Itt is három kategóriából választhatunk: az X9 a csúcsmodell, majd az X7 és X5 itt is a könnyebben kezelhető, puhább sílécek.
- A Q sorozat már az All Mountain kategóriák irányába mutat, ezek valamivel szélesebb sílécek. Míg a G, S, X sílécek szélessége a talpunk alatt 65-70 mm, a Q modellek 75-85 mm, ami puhább, vegyes havon jelent előnyt.
Igen népszerű modellek, aki egyszer ezt választotta, többnyire ragaszkodik hozzá.
A rádiuszuk 12,3-15,8 m között van, hosszuk 147-181 cm. Ezekből ötféle tudásszint szerint választhatunk (Q9, Q7, Q6, Q5, Q4).
Emellett viszont van még egy fontos szempont: a felsőbb osztályban kétféle szélességben kaphatunk sílécet. A Q9 és Q7 keskenyebb, 75 mm; míg a Q9.8 és a Q7.8 szélesebb modell 85mm körüli szélességgel (a hossz függvényében van pár mm eltérés).

Fotó: Atomic
A Redster sílécek idén két fontos technológiával segítik a síelésünket:
- A Revoshock rendszerű síléceket idén jelentősebben átdolgozták. Az új változatban a síléc elején, a felső rétegbe egy lézerrel kivágott helyre egy rugalmas, elasztomer alap kerül, erre szerelik a rezgéseket elnyelő fémlapokat. A kettő együtt dolgozva nyeli el a rezgéseket, és javítja a síléc stabilitását és talajkapcsolatát.
- Szintén idei fejlesztés a sportosabb modellekben, hogy a kötés hátsó része alá került egy karbon betét, avagy a carbon boost. A kanyar végén a terhelés hátrafelé vándorol a sílécen, így ez az erősítés a kikormányzás végén dinamikusabbá és stabilabbá teszi a sílécet, illetve stabilitást és sportosabb élváltást biztosít.
Cloud
Sokan azt gondolják, hogy a hölgyeknek szánt sílécek lényege a lányos dizájn, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. A hölgyek anatómiája (a medence, a végtagok aránya stb.) némileg más, mint a férfiaké, ezért a női modelleknél más a síléc és a kötés kialakítása és együttműködése, mint a Redstereknél.
A Cloud C modellek elsősorban kezelt pályára ideálisak, míg a Cloud Q modellek szélesebbek (75-84 mm), vegyes hóviszonyok között All Mountain jelleggel segítik a síelést. Megjelenésükben is más a két család: a Cloud C modellek elegáns, monokróm stílust kaptak, míg a Cloud Q esetében színesebb világgal találkozhatunk.
Mielőtt alábecsülnénk ezeket a síléceket, érdemes tudni, hogy a felső kategóriás Cloud C 14 sportosságban igen hasonló a Redseter S9-hez.
A CLoud esetében is számok jelölik a tudásszintet: a Cloud 14 modellek valók a legjobb sítudáshoz, a Cloud 12 erős középhaladóknak, majd csökkenő sorrendben találunk 11-es, 9-es és 8-as modelleket, illetve a Cloud C-ből létezik a kifejezetten óvatosabb síelőknek szánt Cloud 7-es modell.
Sícipő
Az Atomic sícipők rendkívül népszerűek. Bárhová nézünk a sípályákon, rengeteg Atomic sícipőt fogunk látni. Mielőtt megnéznénk, kinek milyen sícipő lehet a legjobb, egy fontos újdonságról szólni kell. Ismerős pillanat a sípályákon, amikor valaki egy másik síelő előtt térdel, és segít lenyomni a csatot, mert egyedül sokaknak ez megoldhatatlan erőfeszítést igényel. Az utóbbi években elkezdtek megjelenni a csatok helyett a BOA rendszerrel rögzíthető sícipők, amelyeket nemcsak kezelni könnyebb, de egyenletesebben is tudják elosztani a terhelést, mint a csatok. Eddig vegyes megoldás volt a sícipőkön, azaz alul BOA volt, felül pedig maradtak a csatok, idéntől viszont már két BOA rögzítés is van sícipőkön, teljesen kiváltva a csatokat – ennek pedig sokan fognak örülni.

Fotó: Atomic
A Redster TX a sportos, haladó síelők sícipője, az Atomic versenycipőinek a szabadidős síelők számára szelídített változata. Megőriz sok elemet a versenymodellek kihegyezettségéből, de jóval kényelmesebb.
Számunkra fontosabb a Hawx család, mint a legnépszerűbb sícipő, ennek az egyik fő oka, hogy ezek a cipők úgy képesek remekül funkcionálni, hogy közben nagyszerűen lábra formálhatóak.
A Hawx modellek a lábunkra „süthető” Mimic bélésekkel érkeznek, de nemcsak a bélés alakul a lábunkhoz, hanem a sícipők héja is. Ezek a tulajdonságok nagyon fontosak, mert sokszor nehéz megkötni a kompromisszumot, hogy a cipő egész nap kényelmes legyen, de közben pontosan és biztonságosan lehessen velük irányítani a síléceket. A Hawx ebben a tekintetben nagyszerű sícipő.
A Hawx Prime tekinthető az alapmodellnek, átlagos lábfejű síelőknek 100mm alapszélességgel.
A Hawx Ultra a keskenyebb lábúak sícipője. Tévhit, ha azt gondoljuk, hogy érdemes inkább szélesebb sícipőt választani, hiszen annak kényelmesebbnek kell lennie. Sokszor a túl széles – vagy nagy – sícipő a boltban állva-ülve még kényelmesebbnek tűnik, de ott nem síelünk. Ami a boltban kényelmesen tágas volt, a sípályán, mozgás közben már kényelmetlenné válhat, és ami legalább ennyire fontos: bizonytalan és fájdalmas lehet tőle a síelésünk, állandóan hátul lógunk, és nem tudjuk irányítani a sílécet, pedig nem mi vagyunk ügyetlenek, hanem a sícipő túl tág vagy nagy.
Az Ultra kitűnő választás lehet nagyon sok síelőnek, arról nem beszélve, hogy mennyire könnyű, mégis nagyon stabil cipő.
A Hawx Magna ezzel szemben a széles lábak modellje.
A sícipők esetében legyünk óvatosak az alacsonyabb flexértékek tekintetében. A síelők hajlamosak azt gondolni, hogy az alacsony flex kényelmesebb, a magasabb túl kemény, ezzel szemben az a tapasztalat, hogy érdemesebb magasabb flexet választani. Arról nem is beszélve, hogy ezek a cipők több állítási lehetőséggel is rendelkeznek.
Bukósisak
Az Atomic a sisakok terén is saját védelmi megoldást tervezett, méghozzá jól működőt, hiszen számos versenyző használja a legveszélyesebb helyen, azaz a világkupán. Az AMID nemcsak szétteríti az esetleges ütéseket nagyobb felületre, hanem a rotációs-csavaró hatásokat is kivédi.
Sokan a sisakot elsősorban a tükörbe nézve választják. Az esztétika fontos szempont, és bár nem gondolnánk, ennek is lehet biztonsági vonzata. Az Atomic bukósisakok héjának kialakítása lehetővé teszi, hogy a különböző belső méretű sisakok külső héja ne legyen akkora, mint a nagyobb méretűeké.A fejhez jobban igazodó külső, kemény héj az ütések szétterítésében is hatékonyabb, akárcsak az olyan, nagyobb héj, amit töltőanyaggal igazítanak a fejmérethez. Erre utal a FIT TO PROTECT, miszerint a jobban illeszkedő bukósisak jobban is véd.
A sisak is egész nap a fejünkön van, így a kényelem sem mellékes. A 360 Fit nemcsak hátul vagy oldalt rögzíti a sisakot a fejünkhöz, hanem körkörösen, így nem fordulhat elő, hogy egy helyen nyom. A többirányú állíthatóságnak is van biztonsági vonzata a kényelem mellett, hiszen a pontosabb illeszkedés jobb ütéselosztást eredményez.
Egyre elteredtebbek a szemüveggel egybeépített Visor sisakok, ebben az Atomic piacvezető saját megoldást tervezett és fejleszt. A Revent Visor túltesz a megszokott szemüveggel egybeépített sisakokon (Savor Visor): nemcsak, hogy lehúzhatjuk a szemüveget a szemünk elé, hanem ezek után egy rugós mechanizmus még közelebb is húzza az arcunkhoz, és az ellenző egy hagyományos szemüveghez hasonlóan zárttá válik.
Szemüveg
Az Atomic régebben a Zeiss lencséit használta, de mára saját fejlesztésű lencsékre váltott. Saját tapasztalat, hogy a HD lencsék elképesztő látást biztosítanak, és fantasztikusan kiemelik a részleteket. Ködösebb időben, szórt fényben a szemüveg nélkül határozottan kevesebbet látok, mint a szemüvegben. Ez a tudás azoknak a különleges, az Atomic által kifejlesztett bevonatoknak köszönhető, melyek kiemelik a kontúrokat, vagy éppen védik a szemünket az UV-sugárzástól. Mindemellett találunk fényre reagáló fotokromatikus lencséket is. Nem véletlenül szól így az Atomic mottója: „See better, ski better”.
Három különböző lencseforma közül válogathatunk, és mindegyik szemüvegforma kompatibilis az összes sisakkal:
- A REVENT modellek szférikus (minden irányban domború, mintha egy gömbből vágták volna ki) lencsével készülnek.
- A FOUR és SAVOR modellek lencséje cilinderes (egy irányban domború, másik irányban lapos).
- A versenymodellek (REDSTER) tórikusak, ami jobban illeszkedik a versenybukósisakok formájához.
Számtalan modell közül választhatnunk, akár cserélhető, mágneses lencsékkel, amire a Q jelölés utal a szemüveg nevében.

Ami legalább ennyire fontos, hogy a legtöbb modellből kétféle méret közül választhatunk, így a szemüveg jobban tud illeszkedni az arcunkhoz, illetve a szemüvegesek is megtalálják a megfelelőt. Az anatómiailag illeszkedő puha keret mellett a megfelelő méret az, ami kényelmesebbé teszi a szemüveget. De arra azért érdemes figyelni, hogy ha túl nagy a keret, befújhat mellette a szél – és persze ennek is van esztétikai vonzata.