“Néha nem egyszerű megtalálni az erőt” – Úry Bálint síelővel beszélgettünk

Van bárki, aki nem az olimpiáról kérdez téged mostanában?

Őszintén? Nincs. Ez egy ilyen időszak, engem is főleg ez foglalkoztat. Igyekszem optimálisan alakítani a felkészülést, hogy jusson elég idő regenerációra is. Természetes, hogy már fókuszálok az olimpiára, és megértem, ha mindenkit ez érdekel. Ez egy nagy dolog.

Már biztos, hogy indulsz? Ez eldőlt?

Január közepéig tart a kvalifikációs időszak, addig még bármi történhet. Jelen állás szerint ketten vagyunk esélyesek az olimpiai indulásra, Leitgeb Richard és én, és ugye csak egy kvótánk van. Két számot vesznek alapul, és ezekből az öt-öt legjobb eredményt átlagolják. Az megy, akinek jobb az átlaga. Én két számban vagyok erős, Ricsi pedig inkább csak egyben, ezért én most előtte állok. De nem veszek semmit biztosra, majd meglátjuk.

Rendben, van itt még bőven verseny Cortináig. Van-e olyan ezek között, amelyik különösen fontos neked, amelyikre nagyon készülsz?

Igen, ebben a szezonban Európa-kupán szeretnék indulni. Az Európa-kupa a világkupa alatti szint, nagyon erős mezőnnyel, és jó felkészülés az olimpiára is. Az indulók közül sokan világkupáznak, vagy szeretnének bekerülni a világkupacsapatba. Műlesiklásban és óriás-műlesiklásban is indulok, szeretném végigversenyezni az EK-szezont. 

Te hogy állsz ezzel? Már ebben a szezonban szóba jöhet a világkupa?

Igen. Új-Zélandon a felkészülés alatt volt egy nagyon jó versenyem, ahol kiváló pontot csúsztam. Még egy közepesen jó eredménnyel is biztos megvan a világkupa-indulás. Tavaly egyébként már megvolt, de minden évben újra teljesíteni kell, mert az aktuális pontok alapján rangsorolnak.

Azt látod már, hogy melyik verseny lesz az a mostani szezonban, amelyiken meg tudod szerezni a szükséges pontszámot?

Nincs kijelölt verseny. Valószínűleg nem Európa-kupán, sima FIS-versenyeken reálisabb az esély. Ott sem könnyű, de könnyebb. Nincs konkrét verseny, amire külön készülök, hogy na majd ott, csak azt tudom, hogy mindenképpen meg szeretném csúszni ezt a pontot. Több lehetőségem is lesz, ahol sikerülhet.

Fotó: The Orbital Strangers Project

Még csak 22 éves vagy, de máris elég otthonosan mozogsz a versenyek világában. Mikor dőlt el az, hogy belőled profi sportoló lesz? Az, hogy szerettél síelni, egy dolog, a versenyzés meg egy másik.

Nagyon fiatalon kezdtem el síelni. Soproni vagyok, és a környező hegyekre, Semmeringre, Stuhleckre járkáltunk síelni a szüleimmel. Látták rajtam, hogy nagyon élvezem, és beírattak egy magyar síklubhoz. Kezdetben egy nagyon kedves ismerősünk, egy családi barátunk foglalkozott velem. Síedző volt, ő kezdett el tanítgatni, rajta keresztül kerültem be egy magyar csapatba, ahol meglátták bennem a potenciált. Nem sokkal később, 10-11 évesen már egy magánedzővel dolgoztam, majd bekerültem a válogatottba, ahol szintén jól szerepeltem, és akkor így szépen, lassan, ahogy múlt az idő, egyre világosabbá vált, hogy nekem reális esélyem van arra, hogy magyarként még akár profi síelő is legyek. Az érettségi után két évet tudatosan csak a síelésre szántam: azt akartam, hogy kiderüljön, hogy így milyen eredményeket érhetek el. Évről évre javultam, mostanra pedig eljutottam arra a szintre, hogy szeretnék komolyan foglalkozni ezzel a sporttal. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretnék tanulni mellette, mert érdekel egy csomó minden a síelésen kívül is.

Mi érdekel a síelésen kívül?

Üzleti és pénzügyi képzések érdekelnek, amit online is lehet végezni, mivel az online tanulás jól összeegyeztethető a síeléssel. A szüleim fogorvosok, azt is szívesen tanulnám, de a fogorvosi egyetem bejárós, azt nem tudom összeegyeztetni a profi versenysporttal.

Az nem lehet megoldás, hogy majd akkor menj egyetemre, amikor a síversenyzésből kiöregszel?

Dehogynem, de nem szeretnék addig várni. Az online képzések saját tempóban végezhetők. A szezon után nyáron fel tudok készülni, így nem ütközik a síeléssel.

Értem én, csak próbálok itt egy old school szempontot áterőltetni rajtad, nevezetesen, hogy egyetemre járni nagy buli, úgy értem, ott lenni testben is. Sajnálnám, ha lemaradnál róla.

De hát élsportolóként az ember annyi mindent feláldoz, hogy szerintem ez most nem lesz szempont.

Azt mondod, ez még belefér?

Igen, ez még belefér.

Mondd, mennyire magányos élet élsportolónak lenni?

Attól függ. Amikor magánedzőm volt, és egyedül voltam vele, akkor az volt. Viszont, ha csapatban készülök fel, mint ahogy most is, akkor kevésbé érzek ilyet. Új, és nagyon jó csapatom lett az idei szezontól. Kicsit idősebbek a csapattársaim, én vagyok a legfiatalabb, de a lényeg, hogy így azért sokkal élvezhetőbbek a mindennapok. Élsportolóként valamennyire mindig magányos az ember. Ki jobban, ki kevésbé igényli a társaságot, én pont az vagyok, aki jobban igényelné.

Akkor neked ez most jó felállás. Az azért érdekes ebben a helyzetben, hogy miközben egy csapatban vagytok, és nyilván van köztetek egy véd- és dacszövetség, igazából rivalizáltok is. Ez mennyire befolyásolja a kapcsolatotokat?

Egyáltalán nem befolyásolja, mert igaz, hogy a sí egyéni sport, viszont a síben is kell egy csapat többek közt szervizessel és edzővel, akikkel együtt dolgozol. A felkészülés és a versenyzés is csapatmunka, noha a végén te állsz ott a rajtban, és neked kell lemenni a pályán. Akkor ott nem tud segíteni senki, de a teljesítményeben ott van mindenkinek a munkája. Ami pedig a csapattársakat illeti: nincs köztünk rossz értelemben vett rivalizálás, sokkal inkább motiváljuk egymást. Nem teszünk keresztbe egymásnak, és nem irigyeljük, hanem örülünk a másik sikerének. Ehhez persze ugyanilyen felfogású csapattársakra van szükség, de az a tapasztalatom, hogy mire erre a szintre érsz, addigra mindenkiben kialakul ez a fajta sportszerűség. 

Miért pont az alpesisí mellett döntöttél? Egyrészt a sísportnak vannak más ágai is, illetve vannak más sportágak is.

Egyenes út volt, talán vicces is, de nem próbáltam semmilyen másik havas sportot: se snowboardozni, se sífutni, se síugrani. Ez nekem nagyon egyértelmű volt már a kezdetektől. Az viszont hozzátartozik a történethez, hogy nem csak a sí volt az egyetlen sportág, amelyet versenyszerűen űztem. 11 éves koromig teniszeztem, viszont utána döntenem kellett, hogy melyik sportágat szeretném folytani, és akkor a síelésre esett a választásom. A mai napig nagyon szeretek teniszezni, és ha van egy kis szabadidőm, akkor szívesen elmegyek ütögetni akár a régi csapattársaimmal is.

Mi alapján választottad a sízést?

Hát azt nehéz elmagyarázni, hogy egy 11 éves fejében mi zajlik, hogy működik ez, de talán egy hajszálnyival jobban élveztem. Talán az adrenalin vonzott jobban, valahogy több volt belőle a síelésben, mint a teniszben. És az is számított, hogy sokkal változatosabb. Valószínűleg ezek együtt döntöttek.

Nagyon érdekes, hogy újra és újra felmerül ez a motívum, az élvezet. Azt mesélted, a szüleid is annak alapján bátorítottak, hogy látták, mennyire élvezed. Nem azért, mert kiderült, hogy tehetséges vagy, és akkor rá kell állni erre, és nyomni, hanem azért, mert azt látták, jól érzed magad benne. Ez egy óriási dolog. Mi, szülők, eléggé rá tudunk görcsölni az eredményekre meg az előrejutásra, ha a gyerekeinkről van szó, úgyhogy szerencséd van velük, és jól látszik, hogy át is vetted tőlük ezt a fontossági sorrendet.

Igen, ezt én is így érzem. Szerintem is nagyon fontos, és nemcsak a síeléssel kapcsolatban, hanem az élet bármely területén, hogy az ember azzal foglalkozzon, amit szeret. Akkor tudja igazán beletenni magát, ha nem kényszerből csinálja, hanem azért, mert tényleg szereti, és nem csak azért, mert tehetséges benne. De én szerencsére élvezem a síelést. Különben nem csinálnám.

A mindennapi edzésmunkában mi az, ami a legnehezebben megy neked, ami a legnagyobb kihívás?

Az élsportban az egyik legnagyobb kihívás az, hogy hosszú távon is meg tudd tartani a motivációdat. Rövid távon mindig könnyebb, amikor van egy konkrét cél vagy verseny, amire készülsz, mert akkor automatikusan jön az energia és a fókusz. De amikor hónapokon keresztül ugyanaz a ritmus, hogy napi két edzés heti hat napon át, és nincs azonnali visszajelzés, akkor sokkal nehezebb fejben ott maradni. Ilyenkor jön ki igazán, mennyire vagy kitartó. Néha nem egyszerű megtalálni az erőt, főleg ha épp nem jönnek az eredmények. De pont ezek a nehezebb időszakok tanítanak meg arra, hogy higgy abban, amit csinálsz, még akkor is, ha most éppen nem látszik az eredménye.

Ráadásul mindezt úgy, hogy örökké úton vagytok.

Persze, nagyon sokat vagyunk külföldön, aminek főleg földrajzi okai vannak. Ha meg kéne saccolnom, szerintem havi max öt napot vagyunk itthon, legfeljebb egy hetet, de versenyidőszakban az is előfordul, hogy másfél-két hónapig nem jön haza az ember. Az új csapattal leginkább Dél-Tirolban fogunk edzeni. Én soproni vagyok, Sopronból legalább hat óra az út a legközelebbi edzőközpontig, úgyhogy ha van egy két-három napos szünetünk, akkor mérlegelni kell, hogy megéri-e hazajönni, megéri-e annyit utazni.

Azt jól tudom, hogy te sígimibe jártál?

Igen, nyolcadik osztályban jártam kint Windischgarstenben, és utána még egy fél évet jártam Waidhofenben. Nehéz időszak volt, fiatal is voltam, és nem tetszett, hogy távol kerültem a családomtól. Úgy döntöttünk, hogy inkább visszajövök, és keresünk egy olyan gimnáziumot, ahol tolerálják a sport miatti irgalmatlan mennyiségű hiányzást.

Akkor egy kis időre hazakerülhettél, de nem tartott sokáig. Melyik az a vidék bárhol a világon, amelyiket a legjobban szereted?

Dél-Tirolt, ami már Olaszország, de még beszélnek németül is. Cortina, a Dolomitok, az a környék a kedvencem.

Ez most akkor elég szerencsés dolog, hogy ott lesz az olimpia.

Igen, a fiúknak egy kicsit arrébb, Bormióban lesz, a lányoknak meg Cortinában. Egyébként Cortinában már volt világbajnokság 2021-ben, azon részt vettem, és nagyon élveztem. Azóta az a kedvenc síközpontom.

Mit szeretsz benne?

A tájat. Lenyűgöző. Már nagyon sok helyen jártam, több kontinensen, Amerikában, Kanadában, Új-Zélandon, de az a táj, amit a cortinai pályák adnak, azt semmi nem tudja überelni, úgy érzem.

Segítséget jelent úgy készülni az olimpiára, hogy tudod, ismerős terepre mész?

Az olimpia miatt nem változott a felkészülésem menete, minden ugyanúgy zajlik, mint bármilyen másik szezon előtt. A mostani csapattal viszont profibban és magasabb színvonalon tudok edzeni, és változatosabb edzéseken veszek részt, mint korábban: többnyire nehéz pályákon, és különböző minőségű havon edzünk.

Ez korábban nem így volt?

Korábban ez nem teljesen így volt. Bár egy magáncsapatnál voltam, a program sokkal kevésbé volt változatos. Szinte mindig ugyanazon a helyen, ugyanazon a pályán edzettünk, ami egy idő után nem igazán visz előre. Fontos, hogy az ember ne csak egyféle pályán tudjon jól síelni, hanem minden körülményhez tudjon alkalmazkodni: lapos, meredek, buckás és hullámos terepen, különböző hóviszonyok között is. Rengeteg apró tényező befolyásolja, és pont ezért számít a változatosság.

Fotó: The Orbital Strangers Project

Hány edzőtök van mindehhez?

Van síedzőnk, van kondiedzőnk, a program felépítése profi. A csapattársaim is nagyon jó síelők, tőlük is nagyon sok mindent tudok tanulni, mert, mint mondtam, én vagyok a legfiatalabb, méghozzá három-négy évvel. Összesen heten vagyunk, és vannak világkupás sízőink is, nem egy, nem kettő. Ez is nagyban közrejátszik a fejlődésemben.

Elégedett vagy a fejlődésed ütemével? Úgy érzed, hogy ki tudsz hozni magadból mindent?

Igen, mindenféleképpen. Ha túlnézünk kicsit az olimpián, a világkupa-indulás a legnagyobb cél előttem, és szerintem a legtöbbünké ez. Aztán pedig az, hogy stabil pontszerzőnek lenni a világkupa-sorozatban.

Ha azt kérdezném, mi az a három dolog, ami leginkább számít neked az életben, és ezek közül a síelés csak egy, akkor mit mondanál, mi a másik kettő?

Hát nehéz erre nem sablonválaszt adni, de az biztos, hogy az egyik tényleg a síelés. Ami elsőre eszembe jut ezen kívül, az emberi kapcsolatok. A kapcsolatom a barátaimmal, a családommal. Ez nekem mindig nagyon fontos volt, és az is marad. A harmadik pedig talán az, amit már érintettünk, hogy az ember mindig élvezze azt, amit csinál. Lehet, hogy ha lenne időm gondolkodni, más is eszembe jutna, de így elsőre ez a három dolog az, amiről nem mondanék le soha.