Remek sport a síelés: amellett, hogy szórakoztató, több szempontból is hasznos. Fejleszti a motorikus képességeket, az egyensúlyérzéket, a koordinációs- és az állóképességet és persze növeli az önbizalmat. A síelés alapjait érdemes minél hamarabb elsajátítani, ugyanis a megfelelő technikai tudás a biztonságos síelés egyik elengedhetetlen feltétele. A biztonság alatt azt értem, hogy síelő a pályán nem csak magára, hanem a környezetére is oda tud figyelni.

A gyerekek oktatása jórészt csoportosan zajlik, a foglalkozások során a szociális készségek is formálódnak. Tanulják az egymásra figyelést: türelmesen megvárni egymást, mert van, aki gyorsabb másik lassabb, ha a csoport egyik tagja elesik, akkor őt felsegítjük, és nem kicsi a rakást játszunk. Ha mégsem így történik, akkor elmagyarázom, hogy miért kell másképpen csinálni, hogy biztonságos. Például, ha valaki indokolatlanul előzget a kígyóban, vagy átsiklik a másik lécén azt nem hagyom, mert nem jó megszokni. A gyerekeket könnyű “nevelve terelgetni”, hiszen a síoktatónak erős renoméja van egy síelni tanuló szemében. Meg kel találnom az egyensúlyt, hogy érdekes és kalandos legyen, amit csinálunk tanulás közben, de tartsuk be a játékszabályokat.

A kérdés sokszor felmerül, hogy hány éves kortól javaslom a gyerekek síoktatását?

Ahogy számos síoktató mondja, nagyjából attól a pillanattól kezdve, hogy “szobatiszta”, de komolyabbra fordítva: tudjon a gyerek biztonsággal járni, legyen képes néhány órára elszakadni a szülőktől. Alapvető fontosságú, hogy a tanulónak a síeléshez megfelelő felszerelése legyen. Gondolok itt a ruházatra, védőfelszerelésre, például a kerékpáros sisak nem síelésre való.

A “felszíjazható kerítésléc” nem arra való, hogy arra kötve tanuljanak meg síelni.

Ideális esetben már három-négy éves korban lécre állíthatunk egy gyereket. Ekkor ez még inkább szoktatás, nem oktatás. A havon szinte mindenből lehet játékot csinálni, sőt kell is, mert a figyelmét többnyire jóval hosszabban fenn kell tartani, mint amire a korából kifolyólag az idegrendszere készen áll. A gyerek csúszkálhat, játszhat és így tapasztal. A területen, ahol a kezdő gyerekek oktatása folyik például figurák és bábuk vannak, akikkel lehet pacsizni, kerülgetni.

tihanyi zsolt obertauern

Tihanyi Zsolt síoktató

Egy kisgyerektől ne várjuk el, hogy kanyarogva lejöjjön vagy megálljon egy sípályán, mert még nem elég erős az izomzata ehhez, és könnyen el is fárad a hidegben. És nem egyszer láttam már nagyobb gyereket is ülőliftben elaludni.

A gyerekeket nem lefárasztani kell, hanem elérni, hogy jól érezzék magukat és egészséges, stabil tartást tanuljanak. Ehhez nagy segítség, ha a havas napokat megelőzi Magyarországon egy műanyag tanpályás oktatás. Az ott berögzült mozdulatok kellő alapot adnak a télhez, de még így sem várhatja el a szülő, hogy az óvodás korú gyereke egész nap vele síeljen.ű

Az öt-hat éves korban kezdők hamar behozzák azt a hátrányt, amennyi előnyt azok szereztek, akik már háromévesen kaptak síoktatást. Hatéves kor környékén már tényleges oktatásról beszélünk, a játékidő pedig csökken. A koordináció ebben a korban már elég fejlett ahhoz, hogy a gyerek jól megtanulja az alapokat, és tudja követni az oktató utasításait. Ebben az életkorban is fontos a gyermek érdeklődését fenntartani, azonban az erőltetés zsákutca lehet. Természetesen nem arra gondolok, hogy az első nehézségénél fel kell adni. Gyorsan kiderül, rendszerint már az oktatás megkezdése előtt, ha a szülő a gyereknél jobban szeretné az egészet. Sokszor tapasztalom, hogy a szülő azt szeretné, hogy a gyereke már az első alkalom után, de legkésőbb másnap profi síelő legyen, hogy a család együtt tudjon barangolni a síterepen. Mindenkinek megvan a maga útja a célig, de nem érdemes a piros buszra szállni. Célravezetőbb az, ha minden megállóban megállunk.

A szülő honnan tudhatja, hogy melyik pálya való a gyermeknek?

Elsősorban kérdezzék meg a síoktatót, hiszen jól ismeri a síterepet. Fontosnak tartom, hogy egy családi síeléskor a szülők igazodjanak a gyerekeik sítudásához. Olyan pályán síeljenek, ahol nem kell a gyerek “hóna alá” nyúlni, azaz kisebb bizonytalanságoktól eltekintve stabilan közlekedik rajta különösebb segítség nélkül is. Ha a gyerek bizonytalan, kontrollálatlanul gyors, sokat esik, akkor vagy ideje a pihenőnek, vagy a pálya nem mégsem volt megfelelő. Rengetegszer előfordult velem, hogy egy órát erre-arra hivatkozva lemondtak, aztán persze kiderült, hogy a szülő felvitte a gyereket a nagypályára, és addig hajszolta, míg a gyerek “összeomlott”, és másnap nem is tudták rávenni, hogy síeljen.

Leválasztás

Síoktatás előtt a szülők tengernyi kérdést feltesznek maguknak: ott maradjak, amíg a gyerek tanul, vagy elmenjek addig síelni? Mi lesz, ha sírni fog? Hogy fújja ki az orrát? Hogy megy el WC-re? Ésszerű kérdések, de érdemes elengedni a gyerek kezét. Több ezer gyermeket oktattam az utóbbi három évtizedben, épp ezért a tapasztalataimból kiindulva mondhatom, hogy sokkal jobban halad az oktatás, ha a gyerekek nem látják a szüleiket. Mindez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet a környéken maradni, de érdemes keresni egy búvóhelyet, és legyenek a család lesifotósai.

Számtalan alkalommal mondták a vendégeim, hogy amikor a gyermek meghallja, hogy másnap síoktatásra megy, akkor izgatottan várja a pillanatot, és legszívesebben sífelszerelésben aludna. Aztán ahogy eljön a nagy nap, és találkozunk a pályán, már nem biztos, hogy felhőtlen az öröm. A motivációt és a jókedvet szegheti a hideg, az erős szél vagy a hóesés. Érdemes ilyenkor pátyolgatás helyett átadni az oktatónak a gyereket, és elhinni, hogy át tudja őt lendíteni a nehéz perceken. A síoktatónak éppen az a feladata, hogy bármilyen körülmények között képes legyen megszerettetni a síelést a gyerekkel.

Oktatásért fizetek, de hógolyóznak?

Igen, de a hócsata az oktatás része, még ha egyes szülők úgy is gondolják, hogy ilyenkor nem dolgozunk pénzünkért. Az óra során többször előfordulhat, hogy hógolyózunk a gyerekkel, vagy éppen rajzolunk a hóba, tehát az élváltás vagy a hóeke tanulása helyett csak szórakozunk. Ismételten kiemelem, hogy a síoktatónak tudnia kell reagálni a gyermekek pillanatnyi állapotára, lehetőséget adni a pihenésre, a játékra és az újrahangolódásra. Lehet, hogy hóembert is építünk, amit (akit) utána minden egyes lesiklásnál meglátogatunk úgy, hogy egyszer az egyik, utána a másik oldalról kerüljük.

tihanyi zsolt, don giulio

Fotó: Előd László

A síoktatás nem csak azt jelenti, hogy a gyerek megtanul közlekedni a havon. A jó síoktatás egy olyan sportfoglalkozás és edzés, amely fejleszti a tanuló váz- és izomrendszerét. Megtanítom, hogy milyen mozdulatokkal tudja a testét és az ízületeit stabilizálni, ami felnőtt korban is a hasznára válik.

Fontos, hogy már egy gyerek is felismerje a lehetséges veszélyhelyzeteket, körültekintően és a környezetét figyelembe véve tájékozódjon, továbbá alkalmazkodjon a pályához, a pillanatnyi körülményekhez, és megtanulja a biztonságos útvonalválasztást. Ezekhez segítséget adnak a síkresz rájuk vonatkozó passzusai is.

A jó síoktató egy felépített program mentén halad és így fejleszti a gyerek képességeit. A gyerekeknél nagyon fontos, hogy sikerélménye, pozitív élményei legyenek, amivel alig várja a következő síelős alkalmat. Természetesen ez ugyanígy van a felnőtt tanulóknál is, de erről majd legközelebb.

(Tihanyi Zsolt weboldala ide kattintva érhető el. Ez pedig a Facebookja, itt pedig az Instagramja. Tavaly interjút készítettünk vele, az itt olvasható.)