“Nem csak az a lényeg, hogy csússzon párat a gyerek” – Pásztor Zsófi a tanpályasztoriban

“TF-es” család vagytok. 

Nálunk szinte mindenki, az anyukám, a bátyám, az öcsém, és én is a TF-en végeztem testnevelő tanárként. Ott jártam ki a síoktatóit, akkor már az egyetemi keretek közt futott az SMSZ képzése. Nem volt túl nehéz, mert egy csomó mindent magasabb szinten tanulsz az egyetemen, a tanfolyamból pedig kvázi a gyakorlati vizsgákat kellett csak megcsinálni.

Szinte adta magát, hogy a síeléssel foglalkozzatok. 

Hároméves korunk óta síelünk, nagyon jó családi viszonyunk volt a Vincze Paliékkal, ahol a gyerekek közül Peti olimpián is indult (2002-ben Salt Lake Cityben – a szerk.). Világ életünkben velük jártunk síelni, én a Palinál kezdtem havon síoktatni, tulajdonképpen ott kaptam meg a “síoktatói injekciót”, belém oltották a sí szeretetét. Tudtam, hogy ez egy olyan munka, amit én bármikor és bármeddig tudok csinálni. A bátyám kezdett dolgozni a Fogarasi Orsinál, engem ő vitt oda 2005-ben, és ahogy bekerültem a műanyag tanpályás rendszerbe, elkapott a gépszíj. A Költő utcai iskolába jártam fel, nagyon jó volt ott a hangulat, nagyon megtetszett az egész, és elkezdtünk gondolkozni, hogy csinálunk egy saját síiskolát. Könyveket bújtam, olvastam, kutattam, hogy milyen nevet kapjon, mert fontos volt egy kicsit a márkaépítés is: nem akartam magamról elnevezni a síiskolát, ahogy sokan mások, inkább szerettem volna egy rövid, dallamos, könnyen megjegyezhető nevet, valami olyat, amibe a gyerekek is könnyen belekapaszkodnak. Az egyik kedvenc állatom a jegesmedve, de ez névnek hosszú, főleg így, hogy “jegesmedve síiskola”, úgyhogy elkezdtem megnézni, hogy más nyelven hogy mondják. A németeknél van egy sapkamárka, az Eisbär, tehát ez eleve kiesett, a francia megfelelő (ours polaire) kacifántos, de akkor bevillant, hogy merre élnek a jegesmedvék, meg kik élnek körülöttük, és akkor jöttek az eszkimók. Találtam egy inuit-magyar szótárt a neten, kiderült, hogy a jegesmedve inuitul nanuk, angolosan pedig nanook. Pár napig játszottam a gondolattal, a szomszéd srác csinált egy grafikát, de az első nem sikerült jól. Egy síelő eszkimót rajzolt, másodikra viszont meg is lett a medve, és azóta is megvan.

És költözött is sokat. 

Az első iskola a 2011/2012-es szezonban indult családi vállalkozásként plusz egy fővel, a 2013/2014-es szezonban pedig még egy koripályát is üzemeltettünk a MOM-ban. Aztán jött egy új vezetőség, így a 2014/2015-ös szezonunk, úgy nézett ki augusztus közepéig, hogy megszűnünk, mert elfogadhatatlan feltételeket kaptunk tőlük. Az utolsó percig húzták a pályázatot, majd augusztus 20. után két hét alatt összehoztam, hogy átköltözünk a szomszéd telekre, ahol most a Wáberer van, illetve itt Újbudán is lett egy második pályánk, ahol most is ülünk. A 2015/2016-os szezonba már úgy vágtunk bele, hogy a Római parton is lett egy iskolánk, így három helyszínen működtünk, viszont 2016 tavaszán, nyár elején szétváltak az útjaink, és azóta egyedül viszem a Nanookot. Sajátot akartam, hogy magamat kelljen  seggbe rúgni vagy megdicsérni, hogy ha valamit jól vagy nem jól csinálok. Nem szeretem, ha keretek közé vagyok szorítva, ezért nem tudtam hosszú távon iskolában sem tanítani, a síiskolát mégis 2016-ig a főállású, majd 2017-től 2019-ig a félállású tanári munkám mellett csináltam. Mindeközben csináltam egy pályát a Muskotály utcában még 2016 őszén, így két pályám volt már az első évben is, a 2017/2018-as szezonra pedig kinéztem magamnak Csepelt. Csepeliek vagyunk, Csepelen nőttünk föl, anyukám ott tanított, apukám ott lakott. Próbálkoztam az önkormányzatnál, hogy találjak egy kiadó telket, de falakba ütköztem. Végül találtam egy telket magamtól, aminek az egyetlen pozitívuma a lokáció volt, ugyanis a Rákóczi Ferenc úton mindenki észrevette a síiskolát, csakhogy járt ott naponta 87 millió kamion, ezért zajos volt. 

A Muskotály utcát pedig közben be kellett zárni. 

Hogy a költözködés sose érjen véget: 2018/2019-ben kellett elmenni a telekről, mert úgy volt, hogy lesz ott szemklinika (azóta sem lett), és felköltöztünk a Költő utcába, a Piarista sportközpont teniszpályájának a területén építettük fel a pályát, ott viszont tényleg elkezdtek építkezni, ezért a 2020/2021-es szezont megint csak két helyen kezdtük. 

Egyéb rakodás? 

Persze, az első csepeli eleve ideiglenesnek volt szánva, a 2025/2026-os szezonra költözött új helyre, de ez volt az utolsó pakolásom, többet nem akarok. Nagyon szép környezetben vagyunk, a csepeli strand területén, és egy olyan dombunk van, mint amilyen a Rómain volt. Azt a szerkezetet apukám találta ki, és az a lényege, hogy a dombnak csak egy része van földből kialakítva, a pálya felső szakaszát egy épített szerkezet tartja, ami alá be lehet rakni egy kisebb tanpályát kicsiknek, akik így rossz időben is gyakorolhatnak. Biztos vagyok benne, hogy ennyiszer, mint én, egy tanpályás se költözött még. A csepeli pályának jelenleg a fele van kész, jövőre fogom befejezni. Nagyon durva volt átvinni azt a szerkezetet a másik csepeli telekről.

Fotó: Bognár Péter

2019 óta menedzseled ezt főállásban. Értjük ezalatt a táboroztatást is? 

Igen, de a többi síiskola is hasonlóan működik, hogy van egy fej, egy arc mögötte, akinek muszáj a dolgokat irányítania, és ott lenni mindenütt. A Nanooknak én vagyok a lelke, és nem tudom ezt elengedni, hogy ne legyek ott bármelyik sítáborban, még ha oktatni nem is oktatok, csak szervezőként vagyok jelen. A táboroztatást nagyon szeretem, az eleve hamarabb volt, mint maga a műanyag pálya, de a pályával erősödött, hiszen a a műanyag miatt vendégkörünk lett. Először csak egy-két táborunk volt, idénre pedig már nyolc van betervezve. Murauban kezdtük el, mindenkinek a kedvenc síterepén, a Kreischbergen, de (noha oktatás szempontjából nagyon jó pálya) nekem egy idő után kicsit unalmas lett, és jó tíz éve átszoktunk Turracher Höhére. Ismerünk szinte mindenkit, nagyon jó a kapcsolatrendszerünk, a vendégek is szeretik. Igaz, hogy nem olcsó hely, hiszen minden szállás pályaszállás, de jó a hangulata. Szoktunk más helyszínekkel próbálkozni, Szlovénia ilyen, voltunk már Kranjska Gorában és Krvavecen is. A Nanookot, mint márkát is próbálom fejleszteni, síelős kiegészítőket készítünk, idén van már síszemüveg védő, illetve egy síbottartó. Veszik az emberek a drága botokat, összekarcolják a liftben, hát gyártottunk szütyőket, amibe bele lehet rakni, és védi. Fontos számunkra ez a szakma, ezt csak szívvel és mindent beleadva lehet csinálni, csak attól működhet. Ígyekszünk igényesek lenni, szakmailag fejleszteni magunkat, hogy korszerű legyen a tematika, amit oktatunk. Nem csak az a lényeg, hogy csússzon párat a gyerek. Síelni, és snowboardozni tanítunk.