Dél-Korea kulturális-, sport- és turisztikai minisztériumának szervezésében éppen húsz évvel ezelőtt indult el a Dream Program, melynek keretében (az alapvető ötlet szerint) olyan fiatalokat ismertetnek meg a téli sportokkal, akiknek egyébként nem, vagy csak kevés esélyük lenne megismerkedni azokkal. Az eseménynek a 2018-as téli olimpiának is otthont adó Phjongcsang a házigazdája, a 2004 óta eltelt időben 97 ország 2528 fiatalja utazott a régióba, hogy tíz napon keresztül síelni, snowboardozni vagy korcsolyázni tanuljon.

A programra 13 és 23 éves kor közötti fiatalok jelentkezhetnek, és fontos kiemelni, hogy most már nemcsak azok mehetnek, akik számára a hó és a jég ismeretlen terep, hanem olyan aktív sportolók is, akiknek (például az országuk természeti adottságai miatt) csak kevés lehetőségük van edzeni és képezni magukat.

Az idei eseménynek magyar vonatkozása is van: egyrészt a SKI+ magazin első nyomtatott számának címlapján szereplő Grozner Ricsi parasíelő és edzője, Krakler Kata, másrészt Fekete Lilla parasnowboardos és edzője, Szabó Attila utaztak Dél-Koreába.

Ricsi edzője, Kata elmondta, hogy idén 30 ország sportolóival együtt kaptak helyet a programban. “Az útra pályázni kellett – mondta lapunknak. – Rengeteg papírt kellett beadni, motivációs leveleket írni. Kíváncsiak voltak az edzők szakmai múltjára, miként arra is, hogy a sportolóval együtt mi a közös céljuk.” Kata hozzátette, hogy a program nemcsak a sportolókról szól, itt az edzőket is éppen ugyanúgy képzik, mint őket. Azt is elmondta, hogy Ricsi jó értelemben véve izgult az út előtt: már napokkal előtte be volt pakolva, és várta az indulást.

A program január 5-én kezdődik, az eseményekről beszámolunk.