Ha mérleget kell vonnom a sífutókkal való beszélgetéseimből, akkor biztos, hogy többen voltak köztük, akik először lesiklottak, a sífutás pedig csak később került az életükbe. Nálad viszont más a sorrend.

Hat-hét éves koromban kezdtem el sífutni. A szüleim már azelőtt sífutóversenyeken dolgoztak, hogy az ikertestvéremmel megszülettünk, és amint tudtak, a tesómat és engem is vittek magukkal. Ha már ott voltunk, akkor kipróbáltuk a sífutást. Később persze volt egy-két sítábor, de szerintem nem is nagyon vettünk részt alpesi oktatáson, inkább a szüleink vagy rokonok, ismerősök tanítgattak minket.

Most sincs lesiklás? Csak a sífutás?

Pár éve kezdtem el túrasízni, ami egy korábbi szponzorom miatt került képbe, és hamar meg is tetszett, mivel a sífutáshoz hasonlóan ez is egy állóképességen alapuló sport. Viszonylag rendszeresen csinálom, de a sífutás miatt ritkán van rá időm, azt például egy kezemen meg tudom számolni, hogy az előző szezonban hányszor jutottam el. Noha ezek között van egy verseny, a 2024-es síalpin világkupa Cortinában, melyen elsőként képviselhettem Magyarországot. 

Te is mész bele a “semmibe”, tehát túrázól bele a világba, vagy a síközpontok környékén, a jelölt túrautakon gyakorolsz?

Utóbbi, tehát inkább az alpesi pályák szélén, vagy a jelölt túrautakon megyek. Nem keresem a bajt, és nem is vagyok az a típus, aki feleslegesen kockáztat. Ha ismerem a környéket, vagy ha olyannal megyek, aki ismeri a környéket, akkor sem megyek el extrém irányokba, például olyan helyekre, ahol hegymászósabb részek vannak.

A túrasí segíti, kiegészíti a sífutást? Síalpinnál nehezebb a léc és a bakancs, mint a sífutásnál a léc és a cipő, előbbi egy látszólag ritmikus felfelé haladás, a másik pedig fürge mozgás.

A két mozgás kiegészíti egymást: túrasível remek állóképességi edzéseket csinálhatsz, hogy beállsz mondjuk 130-as pulzusra, és így mész egy, másfél órán keresztül. Mindez persze függ a hegytől is, de megvan a lehetősége, hogy tökéletesen kontrollált edzést vigyél végig. Sífutásnál mindez nehezebben kivitelezhető, mert folyamatosan hullámzik a pálya, egy-egy emelkedőn pedig észrevétlenül is biztosan olyan pulzuszónába kerülsz, amilyenbe nem feltétlenül akarsz. Regeneráló edzésnek is nagyon jó a túrasí, ezért is próbálok a sífutóversenyek közt egy-egy napra elmenni. 


Túrasível mész 2000 méteres tengerfeletti magasság fölé? Tudomásom szerint sífutóversenyeket ennél magasabban nem rendeznek. 


A FIS világkupákat nem nagyon engedik 2000 fölé, túrasível viszont megyek magasabbra. A magaslaton végzett munkának számos pozitív hatása van, nem véletlenül alkalmazzák az élsportolók gyakran a felkészülési időszakban. Mi főleg szeptemberben és októberben szoktunk 3000 méteren, gleccseren sífutó edzéseket tartani.

Tekerjük vissza az időt ahhoz a ponthoz, amikor elkezdtél versenyezni.

Tulajdonképpen, amint elkezdtem sífutni. Nem is tudom, hányadszorra lehetett léc a lábunkon, amikor rajthoz állítottak minket az első versenyünkön. 2002-2003-ról beszélek, akkoriban azért akadt hó Magyarországon, és jó pár versenyhétvége volt egy szezonban, főleg Galyatetőn. Az életem akkor még nem a versenyzésről szólt, és nem is készültem rá különösebben, csak elmentem, elrajtoltam, és élveztem. Az ifikorosztályba lépéskor fordult komolyabbra a történet, de akkor már biatlonoztam is, és feltűntek nemzetközi versenyek a látóhatáron, sőt a biatlon lett a fő sportágam. Nagyon lelkes voltam, rövid távú célnak pedig azt tűztem ki, hogy kijussak egy ifjúsági biatlon vb-re. Elkezdtem készülni rá, sikerült is kijutnom, onnantól kezdve pedig minden évben újabb célokat kerestem. Egyre többet sírollereztem, egyre többet sífutottam, egyre több edzőtáborba próbáltam eljutni, és egyre több utánpótlásversenyen indultam, hogy mire korban odaérek, felnőttként is legyen lehetőségem nemzetközi versenyekre utazni. A nemzetközi utánpótlásversenyekhez elég volt, hogy a legjobb négyben legyek Magyarországon, miközben egy felnőtt nemzetközi versenyhez már meg kellett futnod egy bennmaradási szintet. A felnőtt versenyszezonban három trimeszter van, egy trimeszterben három versenyhelyszín, tehát háromszor három helyszín összesen. Ha egy trimeszterben nem futod meg a szintet, akkor a következő trimeszterben nem indulhatsz. Tehát tulajdonképpen csak minden második trimeszterben indulhatsz szint nélkül. Ha például a szezon elején volt egy-egy verseny Norvégiában, Svédországban és Ausztriában, és te csak Ausztriába mentél ki, akkor nem volt olyan egyszerű ezt a pontot teljesíteni. A szövetség akkor még rotálta a sportolókat, tehát ha egynek nem sikerült, akkor elindította a következőt, és így többen lemorzsolódtak, vagy egyre kevésbé voltak motiváltak. A motiváció néha nálam is híján volt, mivel kevés volt a felkészítés, és ha jött egy verseny, és teszem azt, rosszul sikerült, akkor azt mondták, hogy „ez a te hibád”. Ez részben persze igaz is, de azért mégsem mindegy, hogy mennyi felkészítést kapsz, főleg, ha válogatott sportoló vagy. A rendszer azóta jó irányba változott, ennek köszönhető, hogy eltökéltebbek a versenyzők. 


Gondolom, felkészítésnek kevés, hogy kimész a Magit-szigetre futni.

Persze, a biatlonhoz muszáj minél több edzőtáborba eljutni, ahol sífutni, lőni és megfelelő pályán sírollerezni is tudsz. Nem véletlenül fordultam akkoriban a terepfutás felé, és fókuszáltam arra. A korosztályos biatlonversenyeken úgy éreztem, hogy a sílövészetbe nem érdemes beleölni azt a rengeteg energiát, amit beletettem, mert szinte csak a csalódás jött, és azt sem tudtam elérni, amit igazán szerettem volna. Nekem akkor az a cél lebegett a szemem előtt, hogy mehessek az IBU-kupákra, és meg tudjam futni a bennmaradási szintet, de folyton azzal szembesültem, hogy csak teszem bele az energiát, de nem jön össze a cél, miközben akár össze is jöhetett volna. Pár év alatt Szász Laci kezei alatt rengeteget fejlődtem futásban, ez alapozta meg a jövőmet a sísportokban is. Majd jött egy váltás a szövetségen belül, és a sílövészet is sínre került. 2017-2018-ról van szó, már egyetemista voltam, ekkor lett Szőcs Emőke a biatlon szövetségi kapitány. Emőke elkezdte összefogni a felnőtt csapatot, lett is normális felkészítés. Négyen voltunk akkor sílövők, négyünkből állt a felnőtt keret: Pónya Sára, Panyik Dávid, Gyallai Soma és én. Jó pár szezonon keresztül együtt utaztunk minden edzőtáborba és versenyre, és haladt is előre a dolog. Világraszóló eredményeket ugyan nem értünk el, de látható volt a fejlődés.


Mégis letetted a puskát, és a biatlonból sífutás lett.

2023-ban hagytam abba a biatlont egyrészt az olimpia, másrészt a munka miatt. A munka mellett már egyébként sem tudtam kellő energiát fektetni a sífutásba és a lövészetbe, és ez meg is látszott az első évben, amikor munka mellett még biatlonoztam. Sokat romlottak a lőeredményeim, de akkor még a biatlon vb-re való kijutás motivált, hogy ne abban a szezonban váltsak sífutásra. Akadt egy-egy időszak, amikor tudtam jól lőni a versenyeken is, de amint nem gyakoroltam eleget, romlott az eredményem. Mindeközben rengeteg állóképességi edzést csináltam, körülbelül a dupláját annak, mint most, a lövészet során elkövetett hibák viszont rontották a teljesítményemet, és ugyan a biatlon máig közel áll hozzám, az ésszerűség miatt is maradtam inkább a sífutásnál. Azt azért meg kell jegyezni, hogy egy normál lőtéren lőni sosem lesz ugyanaz, mint amikor kimész sífutóléccel vagy sírollerrel egy megfelelő pályára, ahol mész, lefekszel, lősz, és így tovább. Ha lett volna, vagy lenne itthon egy olyan hely, ahova el tudok menni, és akár egy 1 kilométeres síroller-kört követően tudok lőni, akkor egyrészt motiváltabb lettem volna, másrészt magabiztosabbá válok. Egy biatlonedzés legalább egy órával hosszabb, mint egy sífutóedzés: kimész, kipakolsz, célra tartasz, belövöd a fegyvert, stb., én pedig a főállásom miatt már erősen időhiányban szenvedtem. Macerás, és egy idő után látható volt, hogy az olimpiára biatlonban esélyem sincs kijutni, és tudtam, hogy eredményesebb lehetek, hogy ha arra fókuszálok, amit tudok napi szinten csinálni. Az olimpiára való kijutás esélyeit a kvalifikációs rendszer is nehezíti. Sífutásban 148, míg biatlonban 105 kvótát osztanak nemenként. Amíg sífutásban a kis nemzetek viszonylag könnyen megszereznek 1-1 kvótát, addig biatlonban csak a top húsz nemzet kap biztosan kvótát, a fennmaradó 12 kvótáért pedig óriási a verseny. Nyilvánvalóan azt a 43 kvótányi különbséget nem a nagy nemzetek kvótáiból faragja le a biatlon szövetség, mert nekik az a céljuk, hogy minél kiélezettebb legyen a verseny. Nem bánom, hogy leadtam a biatlont, mert szerintem ez így volt kerek. Mire leadtam, olyan szintre jutottam sífutásban, hogy be lehetett vállalni a váltást.

Pedig akkoriban több volt a sílövő. 

Sokáig csak Kónya Ádám volt sífutóként kiemelten támogatva a szövetség részéről, mindenki más biatlonozott. Ennek főként anyagi okai voltak, hiszen a Nemzetközi Biatlon Szövetségtől sokkal komolyabb támogatást kaptunk. Nálam úgy nézett ki a naptár, hogy volt mondjuk tizennyolc-húsz biatlonverseny egy szezonban, ami mellé nem is nagyon fért volna több sífutóverseny, mégis elindultunk két-három FIS-versenyen meg egy világbajnokságon. Fontos volt, hogy minél többen legyünk, emiatt nagyrészt biatlonosok alkották a sífutó csapat nagyobb részét is.

Cortinába is sífutóként érkezel. Kell, hogy legyenek egyéni céljaid. 

Terveim szerint öt versenyszámban indulok, tehát sprint, team sprint, 10 kilométer skating, 50 kilométer klasszikus és a síatlon. Kettő versenyszámra szeretnék nagyon fókuszálni az ötből, ez a 10 kilométeres skating és az 50 kilométer klasszikus.  Szeretnék minél több embert megelőzni, sőt minél több olyan embert megelőzni, akikről azt gondolom, hogy jobbak nálam. Az is egy mérce, hogy hány jobbat hagyok magam mögött, sőt az is, hogy hány olyan van előttem, akit nem feltétlenül gondolok jobbnak. A fő célom, hogy a 10 kilométeres skating versenyszámban szeretném megjavítani a világkupán elért legjobb eredményemet, és ezzel együtt 150 FIS pont alatt futni. És az is célom, hogy az 50 kilométeres klasszikon (nekem a skating az erősebb szám) ne kapjak körhátrányt. Ez persze attól is függ, hogy milyen hosszú a kör, de valószínűleg 6 és 9 kilométer közötti lesz, és ha 6, akkor ez nem reális célkitűzés, de ha 8 vagy 9, akkor az lehet. És akkor be tudnám hozni a képletbe a hó állapotát, a waxot és minden egyebet.

büki ádám ski+ magazin

Fotó: The Orbital Strangers Project

A sífutásnál eleve kiemelt szerephez jut a külön szakmának is tekinthető waxolás. A wax, ha jól tudom, egy sífutónál még fajsúlyosabb, mint egy alpesi síelőnél, egyes csapatoknál erre külön szakember vagy szakemberek vannak. 

Percekben mérhető a végeredmény, ha jól van waxolva a léc. Pár éve sajnos megbonyolították a dolgokat, mert betiltották a mindenki által használt fluortartalmú waxokat. A waxolás tényleg külön iparág, sok gyártóval és azokon belül rengetegféle waxszal a különbözőféle hótípusokra. A waxot ráadásul sokszor több rétegben kell felvinni a lécre, így egyáltalán nem mindegy, hogy ki és hogyan teszi fel. Minden waxhoz van egy ajánlás, hogy milyen hótípusra javasolják, de minden egyes verseny előtt muszáj tesztelni többféle kombinációt, mert még olyan is előfordulhat, hogy egy másféle hóra javasolt wax csúszik majd a legjobban a nap végén. Lehet sejteni előre, hogy mi fog működni, de biztosan tudni csak nagyon ritkán lehet. A versenyzés szempontjából azért volt necces a fluros waxok betiltása, mert addigra volt egy felhalmozódott, habár minimálisnak tekinthető tudásunk. Nyilván más tudásszintről van szó, mint például a norvég waxmestereké, de valamit csak tudtunk, a tiltás után viszont nulláról indultunk, az abszolút nulláról. A tiltás amúgy nem a semmiből jött, már évekkel előtte lehetett sejteni, hogy ez lesz, csakhogy a nagyobb nemzetek éppen ezért már korábban elkezdtek másféle waxokat is tesztelni, így  addigra volt már valami tapasztalatuk, míg mások a nulláról indultak. 


Hogyan tudják ellenőrizni, hogy te milyen waxot kentél a lécedre? 

Gépekkel, de ha korábban fluorossal szétwaxoltál egy lécet, akkor az anyag már benne van a lécben: van egy ráta, amit még elfogadnak, de bizonyos arány felett kizárnak a versenyből, vagy büntetést kapsz. Ha egy lécet egyszer fluoros waxszal waxoltak, akkor legalább négy-öt alkalommal le kell tisztítani, és újrawaxolni fluormentes waxszal annak érdekében, hogy átmenjen a tesztelésen. És a sízsákot, síösszekötőt, illetve a waxoláshoz használt eszközöket is meg kell tisztítani, hiszen előfordulhat, hogy fluor marad rajtuk, tehát ha visszatesszük a lécet ugyanabba az összekötőbe és zsákba, akkor fennáll a veszélye, hogy ismét szennyezett lesz.


Hogy oldja meg a magyar csapat a waxolást? 

Kezdjük ott, hogy egy futólécet nagyon sokszor kellene waxolni, a mi léceink viszont nincsenek elég jól karbantartva, mert nincsenek eleget waxolva. A léc talpa szívja be a waxot, és minél jobban magába tudja szívni, annál jobban fog csúszni. A magyar csapatnak nincs külön waxmestere. Utánpótlásversenyeken az edzők oldják meg a waxolást, a felnőtt válogatott általában külföldi csapatokat kér meg, hogy segítsenek. A waxok teszteléséhez több emberre és komoly waxkészletre lenne szükség, az igazi tudás megszerzéséhez rengeteg pénz és idő kell. Biatlonversenyeken, ha nem az Emőke waxolt nekünk, akkor más nemzetek segítettek. A biatlonos és a sífutó közösség ilyen szempontból nagyon jó. 


Hány lécet kell karbantartanod, tehát összesen hány lécre van szükséged? 

Ideális esetben tizenhat-húsz pár léce van egy sífutónak. Egyrészt a klasszikus és a skating technika miatt, másrészt mert ennyivel nagyjából le lehet fedni minden típusú havat. Nekem nagyjából húsz pár van, de ezek közül már nem mindegyik alkalmas versenyzésre. Rengeteget teszteljük a léceket, egy-egy versenyre alsó hangon három-négy, sőt néha nyolc-tíz párat is kiviszünk. A verseny előtti napon leteszteljük mindet, a legjobb kettőt-hármat pedig még a verseny napján is. A teszt nagy meló, de muszáj megcsinálni, éppen azért, amit az előbb mondtam, hogy a végeredmény percekben mérhető. Edzésre még simán felwaxolok, a lécteszthez is meg tudom csinálni magamnak, de egy versenywaxot már nem feltétlenük tudok jól felvinni. 


A fluuoros waxok betiltása után hogy oldottátok meg a helyzetet?

Egy korábbi szezonban a világkupázáshoz szükséges szintért versenyeztem, és nagyrészt egyedül utaztam FIS-versenyekre, ahol szinte mindig más csapatot kértem meg, hogy waxoljanak. A tavalyi világkupaszezonra már volt szerződésünk az osztrákokkal, ami jól jött egyrészt a szaktudásuk miatt, másrészt pedig azért, mert korábban néha kicsit kellemetlenül éreztem magam, amikor mentem a németekhez, a lengyelekhez vagy a szlovákokhoz, hogy segítsenek. Előfordult, hogy csak egy-két nappal a verseny előtt derült ki, hogy egyáltalán kik lesznek ott az adott versenyen, és néha csak akkor tudtam bárkit megkeresni, amikor a helyszínen voltunk: járhattam körbe, hogy ki tud nekem waxolni. Az osztrákokkal kötött szerződéshez vállalnunk kellett, hogy a világkupáknak legalább a 70 százalékán ott leszünk. A FIS-nek megvan erre szabályrendszere, hogy a kisebb csapatok milyen módon szerződhetnek a nagyobb csapatokkal. A csapatoknál van egy létszámstop a szervizes csapatra, viszont növelhetik a létszámot, ha munkára szerződnek valakivel. A szerződés a magyar csapat költségvetése miatt is fontos, hiszen nem kell vinnünk waxos embert. Nagy költség volt, hogy végigcsináljuk Ádámmal a világkupaszezont, plusz egy ember egyszerűen nem fért volna bele. Így is óriási hálával tartozunk Petrahn Barbarának és Szőcs Emőkének, valamint a Magyar Sí Szövetségnek, hogy ezt megszervezték nekünk és hittek benne, hogy meg tudjuk szerezni a két kvótát. Az osztrákokkal jól jártunk, mert nagyon jó léceket csináltak nekünk, és ők is jól jártak velünk, mert volt még egy emberük. Csak egyszer-kétszer fordult elő, hogy kicsit mellényúltak, de akkor azt megbeszéltük velük, meg mondták is, hogy hát ez most nem is sikerült olyan jól. Ezt a pár alkalmat leszámítva jó volt úgy versenyezni, hogy a léc miatt nem kellett aggódnunk. Az összképet tekintve sokkal jobban jártunk. 

Versenyeztél többször is a skandináv régióban, a sífutás őshazájában. Norvégiában a sífutás alapsport, még az oslói parkokban is vannak nyomok a klasszikushoz. Más hangulata van ott egy versenynek, mint bárhol máshol a világon?


Sok mindentől függ ez. A trondheimi világbajnokság például teljesen más szint volt egy világkupához képest, előbbi iránt sokkal nagyobb az érdeklődés. Százezer ember egyszerűen nem megy ki egy világkupára, ami minden hétvégén van valahol, de azért az oslói 50 kilométeres verseny tudja hozni a vb-k hangulatát, illetve a Tour de Skit tudnám még kiemelni.


Másféle nyomást érzel magadon egy országos versenyen vagy egy világkupán? 


Egy idő után mindent meg lehet szokni, harmadszor már egy világkupa sem olyan nagy stressz. A szezon eleje szokott stresszesebb lenni, de az is csak azért, mert tudod, hogy mit tettél bele a szezon előtt, és dolgozik benned az elvárás, hogy mit kéne véghezvinni, vagy hogy az adott pillanatban milyen eredményt kéne letenni az asztalra. Elvégre: tisztában vagy azzal, hogy nagyon kemény alapozáson vagy túl, hogy készültél, és ott a kérdés, hogy lesz-e olyan az eredmény, amire számítasz, vagy esetleg még azt se tudod hozni, amit előtte könnyedén hoztál éveken keresztül. Mindig benne van a pakliban, hogy valamit eltoltál, és emiatt a szezon eleje mindig stresszesebb a közepénél. Egy-egy verseny is lehet stresszes, de ha például nyertél már tíz országos bajnokságot, akkor nem biztos, hogy egy ob annyira motiválni fog, hogy nyerjél még egyet, és nem is leszel ideges. Az sem mindegy, hogy ki mekkora terhet rak magára, vagy mennyi terhet enged magára másoktól. A lényeg, hogy a saját magad elvárásai meglegyenek, és hogy lásd magad reálisan, mert akkor nagy valószínűséggel azt hozod, amit elterveztél, és ha a körülmények is megfelelőek, akkor hosszú távon is el fogod érni a céljaidat. Nagyon várom az olimpiát, és biztos vagyok benne, hogy nagyon izgalmas lesz. Próbálok úgy tekinteni rá, mint egy nagyobb nemzetközi versenyre, egy világkupára vagy egy világbajnokságra, és tulajdonképpen nagyon hasonló is lesz.

Volt olimpikonok mondják, hogy már a nyitóünnepség miatt is iszonyatosan megéri részt venni egy olimpián.

És ezzel együtt úgy gondolom, hogy a trondheimi vb hangulatát így sem fogja visszaadni. Amilyen hangulatot teremtett ott az a százezer szurkoló, azt nem hiszem, hogy a téli olimpia vissza tudja adni. Persze sok más aspektusában biztosan hidegrázós lesz, hiszen összességében nézve egy sokkal nagyobb eseményről beszélhetünk az olimpia esetében.

Jó, de ott van például az olimpiai falu. Egyesek szerint már abban lakni is élmény.

Korábban voltam több Universiadén, ahol az olimpiai faluhoz hasonló helyszínt alakítottak ki, és ott volt minden sportoló és segítő elszállásolva, így ezt a fajta hangulatot is megtapasztaltam már. Tényleg óriási élmény, és igazán motiváló ilyen közegben lenni. Cortinában kicsit más lesz, hiszen több kisebb olimpiai falu lesz, de a hangulat biztosan jó lesz. 

A sífutás olimpiai helyszíneit ismered?

Igen. Előző szezonban kint voltunk a Tour de Skin. Én a 20 kilométeres skating egyéni indításos szám után 16 másodperccel kicsúsztam a limitidőből, ezért már nem indultam a további versenyeken. Ezek egy része Val di Fiemmében volt, épp ott, ahol az olimpia is lesz. Viszont mivel kint maradtam a helyszínen, ezért az egyik nap időre lefutottam a jövő évi olimpiai 10 kilométeres skating pályáját, majd másnap a legendás Cermisen edzésként, de szintén időre lefutottam a Tour de Ski zárószakaszát. Reményeim szerint az idei Tour de Skin ismét eljutok Val di Fiemmébe, de még egy helyszíni edzőtábor sem kizárt a cortinai játékok előtt.

Ez segít? Ettől lehet jobb az eredmény? 

Természetesen segít a pálya és a helyszín ismerete. A pálya ismerete elsősorban az erőbeosztásban segít, a helyszín ismerete pedig abban, hogy az első pár napban ne menjen el sok energia arra, hogy megismerjük, hogy mi hol található, és átlássuk a leggyorsabb utakat.

büki ádám ski+ magazin

Fotó: The Orbital Strangers Project

Úgy tűnik, az életed kalóriák, pulzusok, szívritmusok, fluorszintek és egyebek folyamatos mérése mellett telik.

Az étkezés egy olyan dolog, amire jó lenne sokkal jobban odafigyelni, de sajnos nincsen rá kellő kapacitásom. Ettől függetlenül összességében igyekszem egészségesen étkezni, de nem tagadom meg magamtól a bűnös élvezeteket, ha például desszertről van szó. Ekkora kalóriaégetés mellett, kis túlzással, de bármit megehet az ember.

A szüleid a sífutás környékén tevékenykedtek, édesapád edző volt, szakágvezető, kint volt a torinói olimpián, most is dolgozik a Magyar Sí Szövetségben, tehát igencsak családi tradíciónak, és életre szóló “befektetésnek” tűnik ez a sport nálatok. El tudod képzelni, hogy amennyiben a versenysportot abbahagyod, akkor edzői vagy szervezői vonalon ott maradjon az életedben? 

Marketingesként dolgozom, tetszik ez a szakma és jól érzem magam benne, épp ezért nem úgy állok hozzá, hogy akkor okés, csináltam pár évig és abbahagyom, hanem úgy, hogy ezt fogom csinálni a jövőben. Nem látom magamat, ahogy főállásban azzal foglalkozom, hogy embereket edzek, ez talán mellékállásban és alkalmanként férhet bele az életembe. Ha abba is hagyom a versenysportot, akkor szabadidősportként biztosan velem marad a sífutás, ahogy a terepfutás is, és nem úgy lesz, hogy stop, innentől kezdve nem mozgok semmit, ugyanis szeretnék egy magas edzettségi, vagy ha jobban tetszik, fittségi szintet fenntartani. Nekem a sífutás a versenyzés mellett hobbi is, egy szórakozás, amit jelen pillanatban nagyon komolyan veszek. 

És azt el tudod képzelni, hogy Cortina után indulj még egy olimpián?

Igen, de Cortina után szeretnék egy-két olyan évet, amikor sokkal kevesebbet versenyzem, és más dolgokra is fókuszálok.  Az elmúlt tíz évem a sport körül forgott a munka és a tanulás mellett, a leghosszabb “pihenőt” egy bordatörés jelentette. Nyaralni sem sűrűn mentem el, vagy ha igen, akkor az is inkább az edzésről szólt. Azért ezt a több mint 5000 edzésórát ki kell majd egy kicsit pihenni.

Az előző szezon vége felé egyszer megkérdeztem tőled, hogy milyenek voltak a legutóbbi versenyek, és a válaszban eszelős mennyiségű versenyről számoltál be: ha jól emlékszem, négy hónap alatt volt harmincöt verseny. 

És ebből az utolsó tízet az említett bordatöréssel csináltam végig. Volt egy felső légúti betegségem, ami úgy nézett ki, hogy szerdán kezdett kaparni a torkom, péntek este és szombat reggel országos bajnokság volt, tehát pénteken a munkából mentem fel a Normafára az esti versenyre. Szombat reggel volt a következő futam, akkor már köhögtem, vasárnap reggel pedig utaztunk Trondheimbe a világbajnokságra. A repülőút után nagyon rosszul voltam, és az enyhe köhögés átfordult nagyon intenzív köhögésbe. Tudod, amikor érzed, hogy van benned valami, de nem szakad fel, ezért erőlködsz, szenvedsz, fel akarod köhögni, és az egész izomzatod ráfeszül: na, gyakorlatilag ekkor törhetett el a bordám. Ádám és én is óriási terhelés alatt voltunk addigra, hiszen lement már három hónap a szezonból. Durván kimerült voltam, főleg hogy végig munka mellett versenyeztem, szóval nagyon ki voltam zsigerelve. Kész csoda, hogy akkor betegedtem le először a szezon során. A szervezetem le volt fáradva, az izmaim alapból be voltak feszülve, erre jött rá a köhögés, ami olyan testtájékról érkezett, ahol az izmok erősek, és így meg is roppantották a bordám. Hogy az eredeti törés mekkora volt, azt nem tudni, mert erre ráversenyeztem, mert a vb-n még nem derült ki, hogy eltört a bordám. Kaptam egy szirupot köhögés ellen, így már nem köhögtem, mire kezdődtek a versenyek. Szerettem volna rajthoz állni az elsőn, csakhogy a verseny előtti este elkezdett fájni a mellkasom. Odamentem a kitelepült egészségügyi személyzethez, ott meghallgatták a tüdőmet, és nem volt baj, a mellkasi fájdalomra pedig azt mondták, hogy valószínűleg a bordaközi izmok begörcsöltek. Mondták, hogy pihentetni kéne, de hát hogy, mégis csak vb-n voltam. Az aznapi versenyt kihagytam, mert a vizsgálat miatt időben megcsúsztam, a következő versenyig viszont volt még pár nap, csakhogy a fájdalom nem igazán csillapodott. Elmentem a helyi kórházba, ahol megint nem küldtek röntgenre, később pedig rajthoz is álltam. Ami érdekes, hogy skating stílusban kevésbé fájt a mellkasom, míg a klasszikusnál sokkal jobban, ráadásul utóbbiból a világbajnokságon pár napon belül négy versenyt csináltam végig: ebből kettő rettenetesen rossz volt, a másik kettőn pedig tudtam valamennyire menni, de fájdalmaim voltak. Trondheim után egyből utaztunk Oslóba, Oslóból pedig a finnországi Lahtiba, majd hazajöttünk, és mivel nem múlt el a fájdalom, egyből mentem a sportkórházba. Kiderült, hogy egyrészt arcüreggyulladásom van, másrészt eltört a bordám. Nekem még soha nem tört el semmim, és nyilván a nagyon sűrű szezon miatt jutottam idáig, de ez volt az ára annak, hogy legyen két olimpiai kvótánk. Lett is. Most pedig dolgozom, edzek és készülök a szezonra. 

(Az interjú eredetileg a a SKI+ magazin 2025/26-os lapszámában jelent meg. A magazin kapható újságárusoknál, de például a Vadon Sportban és a Rokon Sportban is.)