Meglepő, hogy miként esett el Lindsey Vonn La Thuile-ben

Lindsey Vonn / Fotó: Wikipedia
Lindsey Vonn az alpesi sí egyik legendája. 2024 novemberében bejelentette, hogy visszatér a versenysíhez, miután sikeres térdprotézis-műtétet hajtottak végre rajta. Néhány aktív hónap elteltével azonban úgy tűnik, még nem tud visszakapaszkodni a csúcsra.
Lindsey Vonn összesen 82 Világkupa-győzelmet szerzett pályafutása során, ami a női alpesisízők között rekord. Csak a svéd Ingemar Stenmark (86 győzelem) előzi meg őt a teljes összesítésben.
Vonn számára öt év telt el versenyzés nélkül, amikor 2024 decemberében visszatért a versenypályára, elsőként a Copper Mountainben megrendezett FIS Fall Festivalon. Itt a 24. helyen végzett, majd december 21-én már a Világkupán is szerepelt, St. Moritzban a Super-G versenyben a 14. lett. 2025. január 11-én, St. Antonban, a Világkupa első lesikló versenyén a 6. helyen végzett, mindössze 0,58 másodperccel lemaradva a győztes Federica Brignone-től. A következő napon a Super-G versenyben már a 4. helyet szerezte meg, Lauren Macuga, Stephanie Venier és Federica Brignone mögött.
Nem minden halad a terv szerint
A visszatérés nem mondható zökkenőmentesnek, a sílegendát nem kerülték el a bukások sem. A Cortina d’Ampezzo-i lesikló edzésen elesett, de szerencsére csak enyhébb sérüléseket szenvedett. A sajtónak azt nyilatkozta, hogy szeretné folytatni a versenyzést egészen a 2026-os Cortina d’Ampezzo-i olimpiáig, hiszen a pálya az egyik kedvence, és ott szeretné lezárni pályafutását.
Cikkünk apropója, hogy a március 13-án, La Thuile-ban rendezett Super-G versenyen újabb kihívás érte. Már a futam elején, mindössze 10 másodperc után bukott, miután túl erősen vett egy kanyart és kicsúszott. Szerencsére ismét sértetlenül megúszta a balesetet. A versenyt végül Emma Aicher nyerte, Sofia Goggia és Federica Brignone előtt.
😓 Mal día para Lindsey Vonn
La estadounidense se va al suelo unos segundos después de que comenzara su bajada en el Supergigante de La Thuile#fisalpine pic.twitter.com/kEGPEKbHJt
— Eurosport.es (@Eurosport_ES) March 13, 2025