74 óra Szlovéniában

10:00

A leghelyesebb döntés, ha először megnézzük a világ legöregebb szőlőtőkéjét az Old Vine House-nak otthont adó épület homlokzatán, közveltenül a Dráva partján. Az erkélyre felfuttatott szőlőnövény kora több mint 400 év, bele is írták a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ legrégebbi, de még mindig termő szőlőnövénye. A növényt akkor “vetették el”, amikor Maribor az oszmán inváziót nyögte, később több háborút, sőt egy tűzvészt is túlélt, vagy éppen az 1870-es évek közepén startoló, és csak az 1910-es években véget érő filoxéravészt, amikor Közép-Európa bor híján rákapott a sörre. A második világháború során a szövetségesek bombatámadásainak következtében az Old Vine House részben megsemmisült, de nem a szőlőtőke, az sértetlenül túlélte az incidenst. Ilyen múlttaé persze nem meglepő, hogy a tőke “mögötti” épületben borbár van és múzeum, és hogy a gigantikus, két irányba vezetett, láthatóan nagyon erős növény a szlovén bor egyik szimbóluma. Itt ki is térünk pár szó erejéig a szlovén borra, az országon a magyar határtól az olaszig haladva olybá az érzés, hogy egymást váltják a borvidékek. Maribor környékén egymást érik a borászatok, fentebb a magyar határnál is sűrűn telepítettek a dűlők, a kínálat jórészt fehérbor, de akar pár vörös fajta, például cabernet franc. “A homlokzaton lévő szőlőből készült bort is kaphatunk?” – kérdezzük az angolul szép, szláv akcentussal beszélő pincértől, mire közli, hogy azt itt nem töltik, de meg lehet venni.

A tőkén Žametovka néven ismert vörös szőlő terem, évente nagyjából 35–55 kilogrammot szüretelnek, a belőle készült bort pedig Oskar Kogoj iparművész által tervezett, 2,5 deciliteres palackokba töltik – évente maximum száz palackba, tehát a világ legöregebb tőkéjéből összesen 25 liternyi bor készül. “Azt azért elmondhatom, hogy finom” – teszi hozzá a pincérünk, de mi mást mondhatna? Még csak dél van, tovább indulunk, de arra még rákérdezünk, hogy a szőlő felett magánlakások vannak-e. A válasz igen, Mariborban egyesek a világ legöregebb szőlőtőkéje felett alszanak.

12:00

Maribor belvárosa könnyen bejárható, de ebédidő van és hideg, úgyhogy átsétálunk a város egyik legkedveltebb éttermébe, a Nana bisztróba. Szlovéniában néhány évvel ezelőtt megszaporodtak a Michelin-csillagok és a Michelin-ajánlások, a közel kétmilliós lakosú ország pedig felkerült a világ gasztronómai térképére, már ha egyáltalán létezik ilyen. A Michelin-csillagok számának növekedése magával húzta az efféle billoggal nem rendelkező vendéglátóhelyeket is, a szlovén városok pedig ily téren elfranciásodtak, értjük ezalatt, hogy szinte mindegy, melyik sarki étterembe ülünk be, nagy valószínűggel ízletes ételt raknak elénk. A Nana hitvallása klasszikus értelemben vett vendéglős hozzáállás, ők azt szeretnék, hogy az emberek otthon érezzék magukat náluk. Mellékszál, de a 8. kerületi Rosenstein vendéglőben is nagyjából ezt mondják, nagyon szépen megfogalmazva, hogy “mintha otthon fogadnánk a vendéget, azzal a szépséghibával, hogy a végén visszük a számlát”.

De vissza a Nanába: miként azt a tulajdonosok mondják, ők úgy kényeztetik a vendéget, ahogy otthon a szeretteiket, az mindegy is, hogy egy kávéról (egyik baristájuk latte art bajnokságot nyert) és reggeliről vagy brunchról (igen, ide már reggel 8-kor be lehet ülni), vagy éppen egy menüs ebédről vagy á la carte bisztrófogásokról van szó. Az étterem ugyan nem jelenti ki, hogy mindet a környékről szereznek be, de az tény, hogy igyekeznek szezonális és helyi alapanyagokat használni, a maribori piac helyi termelőivel és halárusával pedig napi kapcsolatban vannak.

Ottjártunkkor rábízzuk magunkat a pincérre, aki amint leülünk, máris kovászos, szinte fekete héjú kenyeret hoz, mellé vajat és szlovén olívaolajat, majd felbont egy palack habzóbort. Az olaj szenzációs, a kenyérrel és a sóval főétel is lehetne, de épp amikor kérnénk még, sütőtök krémlevest raknak elénk, és felteszik a kérdést, hogy főételnek hal vagy borjú. A válasz nehéz, főleg, hogy a hal szajbling, de a pincér annyit mond, hogy megoldjuk, és végül két fél adag étel érkezik egy tányéron. A borjú alatt demi glace, de olyan parádés demi glace, hogy a maradékot ujjal nyerjük ki a tányérból. A desszert tiramisu, a kréme főzött, a piskóta a konyhán készült, a presszókávé erős, ízes. Továbbállunk, bemászunk a város alá.

15:00

A föld felett a világ legöregebb szőlőtőkéje, a föld alatt pedig egy hatalmas vájatokkal teli labirintus, a Vinag. A Vinag Európa legnagyobb borospincéje, alapterülete 15 ezer négyzetméter, folyosói 2 kilométer hosszan húzódnak. Történelmi örökség, a régió gazdag borászati kultúrájának egyik látványos szelete. A folyosók labirintusát tölgy- és akácfahordók, acéltartályok, valamint régi palackok szegélyezik, melyek összesen közel 3 millió liter bor tárolására alkalmasak. A Vinag bortára sem csekély, több mint 85 ezer palack hűsöl itt a legjobb évjáratokból, Podravje régióból.

A pince története némileg kacifántos, a második világháború után egy régi sörfőzde pincéjével egyesítették, de a sört kiiktatták a területről. A Vinag tulajdonosai sorra váltották egymást, a borászat viharvert időszakokat is megélt, de az tény, hogy egykori Jugoszláviában sokáig az ország egyik legnagyobb bortermelője és exportőre volt.

A pincét jó másfél óra bejárni, rengeteg apró zegzugba lehet bemászni (be is mászunk), a helyiségek visszhangoznak. A felszíni étterembe visszatérve habzóbort tesznek az asztalra. Eltelt két óra.

17:30

A Pohorje hegységben található Mariborsko Pohorje síközpont egy nagyobb kőhajításnyira van a várostól. Busszal bő negyed óra, kocsival tíz perc, és az ember ott is van a felvonók aljában. A pálya közelében lévő hotelek erősen ráálltak a wellness vonalra is, erre pedig az egyik ok, hogy évről évre kevesebb a hó, és egyre bizonytalanabb a síelés. Az aktuális szezon viszont jó, a Magyarországot is betemető hó épp abból az irányból érkezett, a központ december 9-én adott ki közleményt, hogy a völgyig lehet síelni, ilyen pedig rég volt már.

Mariborsko Pohorje egyébiránt Szlovénia második legnagyobb síközpontja 35 kilométernyi pályával és 14 sífelvonóval, cikkünk írásakor, január 14-én az összes felvonót nyitva volt. Szebb időkben (legutóbb 2019-ben) még női alpesisí világkupa futamokat is rendeztek itt, tavaly pedig itt volt a parasí vb.

Fotók: Pohorje Facebook

Sötétben haladó kabinos lift vitt minket a Pohorjére, a köd miatt sokat nem láthattunk, a távolban néha fel-feltűntek a hegy alatt terülő Maribor fényei. A felső állomásnál kiszálltunk, jó 30 centi hó volt: részben természetes, részben technikai, a felső sípályák üzemeltek csak, de télies volt a hangulat. Túrázók érkeztek az erdő felől, azt mondják, a lefelé utat már nem merik vállalni a sötét erdőben, inkább a kabinossal mennek. Beszálltunk mi is, lementünk, és megvacsoráztunk a La Cantina pizzériában, majd továbbálltunk Roglára. Egy óra az út a Hotel Naturáig, ahogy haladunk a hegynek felfelé, idővel 70 centi magas hófalak szegélyezik az utat. Téli hangulat uralkodik.

19:30

Az ablakon kinézve egy fejlámpás sífutó tűnik fel, köröket ró egy mezőn. Idebent meleg van, a szaunát 95 Celsius fokosra fűtötték fel, a melegben ülve hűsítően hat a kinti hó látványa. Húsz percet ülünk bent, a szaunából a teraszra lépve hóval kenjük be magunkat. “Este nyolc órakor zárunk”, szól oda a wellnessközpont némileg szigorú őre, majd a zuhanyzó felé int. Nincs mese, a kulcs kattanni fog a záron, itt ma nem osztottak több lapot, a szabály az szabály, az ő munkaideje is véges.

Hogy a szállodáról is adjunk némi infót: ali néhány lépésre van a Rogla csúcsától, kétágyas szobáktól az összenyitható szobákon át a lakosztályokig van itt minden, a szálloda mellett be lehet csatlakozni a Roglát átszelő sífutópályába, mely 10 kilométer hosszan kanyarog a hegyen.

Fotó: Rogla Facebook

A wellnessben három szauna (a már megénekelt kinti, meg a herbal és az infra), gőzkabin és masszázs. Az étterem neve Brusnica, főzni igen jól tudnak. Ideje lefeküdni, hosszú nap volt.

8:00

Gyorsan túlesünk a reggelin, a sípálya közel van, már 9 előtt a síkölcsönzőben állunk, Elan lécek tömkelegével szemezünk. A felszerelést gyorsan kiadják, a Planja néven futó pálya tetejére két perc a séta, lesiklunk a Kosuta felvonóig. Kényelmelten és hosszú, csákányos felvonóval megtett út képe sejlik fel jó nyolc évvel ezelőttről, de a csákányos helyén hatszékes ülőlift áll, tempója eszelős, a sor gyorsan fogy.

Ha a Jurgovo nincs nyitva (az a központ távoli része, ottjártunkkor sajnos zárva volt), itt a legjobb a sízés: a Kosuta széles, a carvingolóknak mennyország, carvingolóból pedig épp elég van itt, a Szlovén Síoktatók Szövetsége éves koordinációs táborát tartja, a szakmai oktatást formációs csúszásokkal színezik, jó látvány. A Rogla síközpont közel 100 hektáron terül el, ha minden nyitva van, akkor 13 sífelvonó működik, 2025 január közepén minden pálya nyitva van.

Az ebéd a Planja alján ér minket egy apró hüttében, van hamburger (és akkor?), van rántott hús (lényegtelen), de van jota, gombaleves és kranji kolbász, hogy érezzük, hogy Szlovéniában vagyunk. Utóbbi hármat rendeljük, az ital Cockta, mert Szlovéniában vagyunk. Cseh útítársaink nem kezdik el a Kofolához hasonlítani, gombalevest kanalaznak. Ebéd után csúszunk még párat, majd “befizetjük” magunkat két óra wellnessre. Szabadna “túlórázni”, ma nem a szigorú őr van szolgálatban, de fel kell állnunk, mivel megnyitják a lombkorona sétányt, mely egy pontján kilép az erdőből, kilátóvá emelkedik, ahonnan a Pohorje-hegység belátható. Ha felmegyünk, jó 2-3 órát érdemes rászánni, a látvány rendre lenyűgöző és (hogy egy általános fordulattal éljünk) sokszor képeslapba illő. Elvégre: több mint 1500 méter magasan vagyunk.

8:00

Már megint reggel, de a köd elszállt, az ég kék, a nap tűz. Roglából még “maradt”, érdemes elsétálni a kilátóhoz, felkaptatni annak jeges lépcsőjén, és még egyszer szemügyre venni a panorámát, a szállodához visszafelé a templom is “megér egy misét”, majd jöhet a könnyed ebéd a hotelben. Ebéd után indulunk tovább, az úticél Kranjska Gora, közel két óra az út.

Kranjska Gorát már többször megénekeltük itt a skiplus.hu oldalain, miként a SKI+ nyomtatott kiadványában is. A kisváros a szlovén-osztrák-olasz hármas határ közelében fekszik, a helyi éttermek konyhái általában tükrözik mindhárom nemzet kulináris világát,  jota mellett pizzaszósz fő(het) a konyhán, a desszert pedig lehet császármorzsa. A recept közelről érkezett. A város egyik kiemelkedő étterme a Pino Alpino hotelben található (itt a gombócokra nagyon büszkék), remek hely még a Kosobrin, mely a Planica Nordic Centre felé vezető bicikliút mellett, egy sípálya alján áll. A nyitvatartás egész éves, télen és nyáron is érdemes betérni.

Kranjska Gorába érve először lepakolunk, szállásunk a Jasna-tó partján álló Jasna resorts egyik hatalmas apartmanja. Átöltözünk, visszaülünk az autóba, majd egy városi síkölcsönzőből sífutóléceket hozunk el. Közben sötétedik, és mire elérünk a Planica északisí központba, azaz a Planica Nordic Centerbe, már csillagos az égbolt.

A Planica Nordic Center a síugrás és a sírepülés mekkája, és persze a sífutásé is éppen annyira, mint amennyire a biatloné a Bled felett elterülő Pokljuka. Planicán hét síugró- és egy sírepülő sánc található, no meg a sífutóközpont – a főéület alatti parkolóba tél végén havat hordanak, így nyáron is tarthatnak havas edzést.

A központ idei újdonsága az éjszkai sífutás. A pályákat diszkrét fényekkel világítják, az ember kevés, az élmény parádés. A hó remek állapotban volt december közepén, a klasszikus nyomvonalát estére elkészíti a ratrak. A pályák este 8-ig tartanak nyitva, akkor viszont lekapcsolják a lámpát, ahogy mi is a lécet. Éjszakai síelésen már többször is voltam, a felvonózás mindig hideg, de ez itt sífutás, nincs idő fázni. A láb és a kéz dolgozik, a test átmelegszik, még a lécek autóba pakolásakor és a cipő átvételekor sem érezzük, hogy itt mínusz 4 Celsius fok van, pedig éppen annyit mutat a főépület előtti hőmérő. Ez a völgy hideg.

Fotók: Planica Nordic Center archívum

A Jasna-tóhoz vacsoraidőre érünk vissza, a vacsora a Jasna resort éttermében ér minket. Öten ülünk le az asztalhoz, a pincér úgy dönt, hogy az ételeket megosztjuk majd. Kezdésnek lazac- és marhatár érkezik, a lazac parádés, a marha fúszerezése jó, de sajnos a húst darálták, nem vágták, kicsit pépes. A második fogás tortellini, az egyik tálon gombás szósz, a másikon marhás, egyik finomabb, mint a másik, a tészta házi – még a laikus is észrevenné, hogy nem gyártósoron készült, hiszen a tészták mérete változó. A tortellinit követően borjú érkezik, a hús omlós, puha, a gyomrok egyre jobban megtelnek, a malvaziját cabernet franc majd sauvignon követi. Desszertet? – kérdi a pincér, a válasz igen, az édesség tiramisu és panna cotta (olasz határ, ugye), a tiramisu perfekt, a panna cottát túlzselézték, kemény lett, de az íze jó.

Fotók: Jasna Resort Facebook

Az álom nehéz.

8:30

A reggelit az apartmanba hozzák, tojás és joghurt, teljes kiőrlésű és fehér pékáru, sonka, sajt teák és kávé. Fél óránk van, oda kell érni a síkölcsönzőbe. Kranjska Gora pályáiból kettő áll nyitva, viszont mindkettő pöpec. Bár hőmérő foka pluszban jár, a hó remek minőségű, és mivel hétköznap délelőtt van, alig jár arra síelő. Az ülőliftnél sor nincs, két órát intenzíven síelünk.

Fotó: Iztok Medja

Januárban a környék sok havat kapott, 12-ből 11 felvonó nyitva áll, a pályák mind síelhetők, a 24-e szombatra majd utána még három napra további havat ír a meteorológiai előrejelzés. Rég volt már ilyen szerencsés szezon a mindössze 835 méteren fekvő völgy feletti pályákon, de jegyezzük meg: a központ kombinált bérletet is árul, vele az olasz Tarvisio és az osztrák Arnoldstein síközponjai síelhetőek. Maradnánk, de indulni kell, az óra delet üt. Budapestig hat óra az út.